Hírek

2014.07.20. 09:25

Golfberuházás "mutyiországban" - Takács Lajos 8 év küzdelem után adja át a stafétabotot

Lesz golfpálya Csákberényben, állítja Takács Lajos, aki azonban halálos betegsége tudatában a fiataloknak adta át a projektet.

Zsigó Ferenc

Takács Lajos (Layota) májtranszplantációra vár Svédországban, az orvosok nem sok jót mondtak neki pár hete. A csákberényi golfpálya megálmodójaként úgy döntött, hogy a több éves magyarországi kálvária után hazai banki segítség nélkül, külföldi befektetők segítségével valósítja meg álmát. Azaz betegsége okán nem ő, hanem a projektben dolgozó fiatalok, akik részben családjának tagjai, részben közeli ismerősök.

Takács Lajossal a stockholmi transzplantációs műtétre utazás előtti napokban beszélgettünk arról, mi is lesz a csákberényi beruházással, melyről a helyiek meglehetősen szkeptikusan nyilatkoztak legutóbbi írásunkban.

– Ez egy mutyiország, itt még a fű se úgy nő, ahogy kéne, ezért hosszú, kínkeserves munka után sikerült a golfberuházásban meghatározó Mimerus Kft.-t minden adósságtehertől és készfizető kezességről szóló kötelezettségtől mentesíteni – mondta Takács Lajos, hozzátéve, hogy halálos betegségére és korára tekintettel ő már lehet őszinte és szókimondó.

Takács Lajos jelképesen is átadta a projektet Dobos Tibornak, a nagy golfkirály, Sven Tumba képe előtt (Fotó: Zsigó Ferenc)

– Elképesztő, ami az elmúlt években a beruházás kapcsán történt – fogalmazott Takács Lajos. A terjedelmi korlátokra is tekintettel csak néhány sztorit idézünk fel azok közül, ami a vele történt három órás beszélgetés során elhangzott.

– A történet a 2000-es évek közepén kezdődött, amikor a svéd golflegenda, Sven Tumba területet keresett egy profi, 27 lyukú, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas golfpálya megépítéséhez. Én szeretek dolgokat létrehozni, ezért úgy döntöttem, belevágok, 13 területet néztünk meg, a csákberényi tűnt ideálisnak. Tumba, aki a hokiban, a futballban és a golfban is világhírű, olyan a svédeknél, mint nálunk Puskás, maga tervezte meg a pályát, ideálisnak mondta a domborzati és az időjárási viszonyokat. Sajnos 2011-ben eltávozott közülünk, de közös álmunkat én vittem tovább, ameddig tudtam, most már a fiatalok feladata befejezni a projektet.

Takács Lajos 42 magánszemélytől vásárolta meg a golfpályához szükséges területet. Elmesélte az egyik vásárlás történetét:

– Már több telek megvolt, amikor az egyik szomszédos területet egy árverésen megvette egy budafoki ember 3,4 millióért, nekem 8-ért kínálta tovább. Azt hiszi, számított valamit, hogy nekem elővásárlási jogom lett volna? Kellett a telek, kifizettem a 8 milliót. A projekt harmadik évében, 2008-ban beütött a válság, az addig finanszírózó bank felmondta a hitelt. A kivitelező osztrák céget nem tudták fizetni, az felszámolást kezdeményezett Takácsék projektcége ellen, perek következtek.

– A hitelfelmondás ellenére én tovább fizettem a a havi 10,6 milliós hiteltörlesztést, hogy a bank ne tudjon élni a jelzálogjoggal. Tudja, ettől milyen dühösek lettek?

Eddig 1,16 milliárd forint van a projektben, 127 hektár a teljes terület – mutatja a csákberényi irodában Dobos Tibor jogász, aki egyike a golfálom jövőbeni megvalósítóinak. Folyamatosan tárgyalnak arab, orosz, angol befektetőkkel. Magyarokkal nem... (Fotó: Zsigó Ferenc)

A finanszírozásról Takács Lajos és tehetős svéd és magyar barátai – akik hittek és ma is hisznek a projektben – több bankkal is tárgyaltak, de az elhúzódó válságban nehéz volt velük dűlőre jutni.

– Egyszer, amikor már a bank huszadik feltételét is teljesítettük, és a hitelszerződés aláírására összejöttünk, előállt a bankigazgató egy újabb feltétellel. Én akkor olyan szavakkal küldtem el melegebb éghajlatra, hogy a bank csinos ügyvédnője fülig vörösödött. Aztán megtisztítottuk a Mimerus Kft.-t mindenféle tehertől, tavaly februártól új alapokra helyeztük a projektet. Tiszták vagyunk, nem tartozunk senkinek, folyamatosan megújítjuk az engedélyeket, meg fogjuk építeni a golfpályát, és az egész falu ebből fog élni, de nem most, hanem majd évtizedek múlva, egy golfberuházás ugyanis hosszútávon hoz hasznot.

Takács Lajos jelképes összegért, 10 ezer forintért ajánlott részvényt a csákberényieknek. Sajnálja, hogy senki nem élt a lehetőséggel, hogy tulajdonostárs legyen. Mindenesetre hálás a falu türelméért, és név szerint is többeknek köszöni, hogy hisznek a csákberényi golf jövőjében. Többek között Váli János benzinkutasnak, Péterfia Gábor építésznek, Balázs József vízügyi szakembernek és még nagyon sok embernek...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!