Hírek

2013.09.06. 20:47

Gyulai Sarolta, Fehérvár Szépe különc, de "Kifejező"

Szép, tehetséges, kitartó, ugyanakkor különc is Gyulai Sarolta. A Fehérvár Szépe, Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny győztese tudatosan tervezi jövőjét.

Miskei Anita

Bár a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola divattervező szakára jár, vagyis „művészetis”, fogorvosnak készül. Ennek ellenére, vagy épp emiatt a napokban festményeiből nyílott kiállítás a Bányató Vendéglőben. Hiszen Sarolta a fehérvári művészkör tagjaként gyakran mutatja meg munkáit. Volt már önálló tárlata, édesanyjával közös kiállítása, sőt, nemzetközi vándorkiállításon is bemutatkozott.

– Hat éves lehettem, amikor részt vettem egy magyaralmási alkotótáborban, ott éreztem rá a rajzolás, a festészet ízére. Édesanyám a táborok hangulatát látva maga is kedvet kapott a festészethez, korábban nem voltak alkotók, művészek a családban. Anyukám az egészségügyben dolgozik, édesapám pedig közgazdász. Talán éppen ez az oka annak, hogy apukám a menedzselésünket vállalta magára, látva kitartásunkat – mesélte Sarolta, aki egyébként a család egyedüli gyermekeként mindig szülei támogatását élvezhette, élvezheti most is. Hiszen a festészet mellett golfozott, lovagolt, táncolni tanult és focizott. Számtalan dolgot kipróbált már, s bár még mindennapjainak legnagyobb részét a művészet tölti ki, csak hobbinak tartaná meg a jövőben. – Idén érettségizek, kémiából és biológiából emelt szintű vizsgát teszek, és fontos lenne az angol nyelvvizsga megszerzése is, hiszen szeretnék bejutni a Pécsi Orvostudományi Egyetemre.

Gyulai Sarolta, Fehérvár Szépe 2013-ban (Fotó: koppán Viktor)

Sarolta elárulta, korábban bűnügyi helyszínelő akart lenni, majd kacérkodott a korboncnokság gondolatával is, mire eljutott a fogorvoslásig.
– Azt gondolom, ez az a szakma, melyben a tudásom mellett kézügyességemet kamatoztathatom, s ezt is szeretném, így most a tanulás az első – mesélte a szépség. Aki elárulta azt is, hogy tavaly egy barátnője indult a versenyen, akkor gyakran beszélgettek az átélt élményekről, feladatokról, s ez keltette fel Sarolta figyelmét is. Az élet minden területén próbára tenné magát, még akkor is, ha emiatt osztálytársai, ismerősei kicsit különcnek tartják. Ugyanakkor édesapja mindenben támogatja, a szépségversenyen egyértelműen a legnagyobb szurkolója volt.

Mozgalmasan telnek Sarolta mindennapjai, de ha kicsit lassítani szeretne, elvonul a „nyugi szobába”. – A belvárosban lakunk, s kialakítottunk egy műhelyt, ami egyben raktár és pihenő szoba is. Néha elvonulok ide, persze nem csak festeni. Festményeink, rajzaink otthonunk minden pontján ott vannak, néha a barátok is megkérnek arra, hogy valakinek ajándékba készítsek egy portrét. Szívesen rajzolok, de festeni könnyebb. Olajfestékkel dolgozom. S ha sikerül egy-két képemet eladni, az anyagok árát odaadom szüleimnek, a többi zsebpénz. Szerencsére, néhány alkotásomat már megvették. Talán ezek motiváltak abban, hogy felvegyem a „The Phraser”, azaz a „Kifejező” nevet, ami számomra egy márkajelzés. Azt remélem, ismert és értékes lesz idővel – mesélte Sarolta, aki tesz is azért, hogy nevesebbé váljon, hiszen egy-egy pályázaton elindul, melyekre általában közgazdász édesapja hívja fel figyelmét. Ilyen volt a google pályázata, amit a középiskolások kategóriájában megnyert. Elárulta, 20 ezer rajzból választották ki munkáját, ez elismerés volt számára.

Mindemellett Sarolta igazi 18 éves fiatal, aki a szépségversenyen elért sikere ellenére most a tanulásra fordítja idejét, energiáit. Ha pedig marad egy kis szabadideje, rohan a konditerembe, azt a versenyt követően is folytatja. Érdekli a divattervezés, s persze a szép holmik is, különösen rajong a magassarkú cipőkért, igazi cipőmániás, mindig akad egy kiszemelt új pár, amiben aztán iskolában, buliban meg lehet jelenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!