2013.03.01. 20:16
Hála a gyógyítás csodájáért - Díjat kapott az Év orvosa, ápolója
Székesfehérvár - Emberséggel az egészségért címmel indított sorozatunk az év orvosának és ápolójának megválasztásával lezárult. Tizenkét hónap alatt a 12-12 legjobbat mutattunk be. Pénteken a Szent György kórházban adtuk át a díjakat.
- Örömteli megszólalni egy ilyen eseményen, mert értékeinket díjazzuk, hiszen mindenki érték, aki itthon teszi a dolgát - fogalmazott a Szent György kórház főigazgatója, utalva arra a folyamatra, amely szerint 2006 óta folyamatosan emelkedő tendenciát mutat a külföldön munkát vállaló orvosok, ápolók aránya. Csernavölgyi István kiemelte: nagy család vagyunk, ezért is adott helyet a kórház szívesen a Fejér Megyei Hírlap kezdeményezését lezáró ünnepségnek. Az akció egybecseng azzal a gondolattal, amit az intézmény magáénak vall: vissza kell hozni az elkötelezett gyógyítás csodáját - mondta.
Mindenki sajnos nem tudott eljönni az átadásra, de azért így is népesre sikeredett a családi fotó a díjazottakról. Álló sor balról: Kerkuska László, Szabóné László Magdolna, Molnár Emese, Láng Judit, Nyulász Csaba, Závotka Csongor, Kőszeginé Havas Erika, Pintér Gáborné, Deák György, Lengyelffy Zsuzsanna, Tihanyi Zoltán. Az ülő sorban balról: Fritz Mária, Pálffyné Simon Éva, Farkasné Láng Annamária, Bakró Ildikó, Várkonyi Mária, Fazekasné Bosnyák Erika, Hegedűs Marianna, Virág Hajnalka (Fotó: Lovász Lilla)
Személyes élményét elevenítette fel köszöntőjében egy doktorról a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője. Tonk Emil ott volt a születésénél, s a szó szoros értelmében az életét köszönheti neki - mondta Elekes András, aki arról is szólt: szerencsésnek tartja magát, mert eddigi életében csupa elhivatott, jó orvossal és ápolóval találkozott. A szerkesztőség rendszeresen kap leveleket a betegektől, akik szeretnének köszönetet mondani az őket gyógyító orvosoknak, ápolóknak. Ez adta az ötletet, hogy - hasonlóan a korábbi, a közösséget szolgáló akcióinkhoz - most az egészségügyre fókuszáljunk. A magunk módján ezzel teremtettünk lehetőséget arra, hogy a betegek megköszönjék a gyógyítóknak a figyelmet, a türelmet, a törődést. Ez hangsúlyozottan nem szakmai díj - de talán több annál: a hónapról hónapra megválasztottak a hála díját kapták a betegektől - emelte ki a főszerkesztő, aki elmondta: a PLT összes lapjában százezernél is több szavazat érkezett a jelöltekre. Csak itt a megyében tízezernél is többen voksoltak.
Lengyelffy Zsuzsanna és Nyulász Csaba lett az Év orvosa illetve ápolója az olvasók szavazatai alapján (Fotó: Lovász Lilla)
- Köszönöm önöknek, hogy részesei voltak ennek a történetnek. Azt mondhatom, ha másra nem, két dologra mindenképpen jó volt ez az akció. Egyrészt jelzi önöknek, hogy a társadalmi elismertség más, mint amit a politika szintjén tapasztalhatnak, másrészt jelzi azt, hogy azok, akikért dolgoznak, pontosan tudják, hogy mit kaptak önöktől - fogalmazott végül a Hírlap főszerkesztője.
Az ünnepség végén a díjazottak a hónapok sorrendjében vették át a nevükre kiállított elismerő oklevelet. A 12-12 legjobb közül pedig olvasóink szavazatai alapján a 2012. év ápolója Nyulász Csaba lett, aki a székesfehérvári mentőállomás mentőápolójaként dolgozik nagy elhivatottsággal. Az Év orvosa címet a beérkezett voksok alapján a polgárdiak házi gyermekorvosa, Lengyelffy Zsuzsanna kapta. A doktornő nem számított a győzelemre, de annál jobban örült neki, ám nem felejtette el hangsúlyozni: a cím, az elismerés nem csupán őt illeti, hiszen egy nagyszerű csapattal dolgozik együtt. A két legjobbnak választott a címet bizonyító oklevél mellé egy kellemes velnesz hétvégére jogosító utalványt is elnyert.