Hírek

2017.02.24. 14:56

Halálos fenyegetéssel

Dunaújváros - A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a 25 éves férfinek az előzetes letartóztatását, aki február 23-án hajnalban erőszakosan és fenyegetőzve el akarta lopni egy férfi mobiltelefonját, az őt védelmező társát pedig megütötte.

Fejér Megyei Hírlap

A gyanúsított cigarettát akart kérni a két sértettől, majd felszólította őket, hogy mutassák meg mobiltelefonjaikat. Az egyik férfinek régi típusú mobiltelefonja volt, az nem nyerte el a gyanúsított tetszését, és mivel pénz sem volt nála, a másik sértettet szólította fel mobiltelefonja átadására, amit megtagadott, ezért a gyanúsított gallérjánál fogva maga felé rántotta, arcon ütötte és közben azzal fenyegette meg, hogy megöli.

A sértett társa ekkor meglökte a gyanúsítottat, aki ekkor őt is megütötte és ugyancsak megfenyegette. A sértettnek és társának sikerült elmenekülni a helyszínről, azonban a gyanúsított követni kezdte őket, ezért értesítették a rendőrséget. A gyanúsított több esetben volt büntetve különböző jellegű bűncselekmények miatt. Munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, ezért alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

- Az elkövetett cselekmény jelentős tárgyi súlyú, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli a törvény büntetni, erre figyelemmel a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll. A Dunaújvárosi Járási Ügyészség a rablás bűntettének kísérlete miatt őrizetbe vett személy előzetes letartóztatására tett indítványt - mondta el Jászberényiné Király Teodóra szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!