Hírek

2017.06.21. 10:23

Hangulatos gyereknap Dégen - Adományosztást szervezett a hokis akadémia

Dég – Az Ifjabb Ocskay Gábor Alapítvány közel tíz éve támogatja a Fejér Megyei Gyermekotthont, a jeges szezon végeztével egy családotthonba látogattak.

Horog László

HAJjaj, gyereknap! Idén ezzel a mondattal indította útjára újabb akcióját az Ifjabb Ocskay Gábor Alapítvány, ami a korábbi jégkorongozó, Ocskay Gábor hagyatékából jött létre, a legendás jégkorongozó 2009-es halála után egy esztendővel. Céljuk elsősorban a fehérvári jégkorong utánpótlás támogatása, de fontosnak tartják a szerepvállalást az élet egyéb területein is, a Fejér Megyei Gyermekotthont is aktívan támogatják immár nyolc éve.

- Korábbi tapasztalataink és a nagy sikert aratott karácsonyi akciónk alapján úgy véltük, hogy az otthonban, családotthonban élő gyermekek vágynak arra, hogy saját csajos-, fiús tusfürdőt, sampont, zselét, parfümöt használjanak, de erre sajnos nincs lehetőségük, hiszen az anyagi kereteik szűkösek, minden közös, mint egy nagy családban. Gyűjtésbe kezdtünk, ismét rengeteg magánember bekapcsolódott, sorra érkeztek a felajánlások, amit az alapítvány megduplázott, így az autó ismét megtelt. De volt még valami Arra gondoltam, hogy egy hajvágással egybekötött gyereknap biztosan meglepetés lenne nevelőnek, nebulónak egyaránt. Az ötlet nyitott fülekre talált Veszelovszky Viki fővárosi mesterfodrásznál, aki gyorsan mozgósította kollégáit. A gyűjtés a szalonokban is megkezdődött, Hajasné Kenessey Judit is habozás nélkül támogatta az ötletet – mondta Ocskay Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A választás a Fejér Megyei Gyermekotthonhoz tartozó, Dégi családotthonra esett, ahol 43 gyermek él. Az ajándékok Viszló Csaba jóvoltából jutottak el a Fejér megyei településre, a járművek rogyásig voltak az ajándékokkal, az átadott tárgyakat 80 pár cipővel még megtoldotta egy fehérvári vállalkozó.

- Nehéz eldönteni, hogy a vendégek, vagy a gyermekek voltak izgatottabbak az érkezéskor. A mesterek hamar belakták az otthont, így kezdődhetett a szépülés, felfrissülés, göndörítés, vágás, szárítás, kicsinek, nagynak, nevelőnek egyaránt. Várakozás közben zajlottak a ping-pong mérkőzések, készültek a csillámtetkók, rotyogott a pörkölt és sült a palacsinta. A közös, kései ebéd és beszélgetések után nehéz volt az elválás, itt-ott el is törött a mécses és az ember szívéből egy darabka ott is maradt. Ezekkel a kezdeményezésekkel élményt, örömöt, boldogságot okozhatunk a gyermekeknek – mondta Ocskay Zsuzsanna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!