Hírek

2016.12.16. 20:28

Harminc esztendős az István király iskola

Székesfehérvár - Harmincéves az István király iskola. Ebből az alkalomból rendeztek öregdiák találkozót pénteken.

B. Kiss László

Kelemen Béla úti iskola néven nyitotta meg először kapuit 1986 őszén az intézmény, mely a palotavárosi - akkor Lenin-lakótelep szélén található. Elég sivár környezet fogadta a tanulókat, akikből az ő akkori osztályába negyvenegyen jártak - mondta el lapunknak Krählingné Kovács Tünde, aki hét éve vezeti, igazgatja a mai, hivatalos nevén Székesfehérvári István Király Általános Iskolát.

A találkozón nem csak a régi diákok, de a nevelők is részt vettek Fotó: Koppán Viktor

Harminc év alatt sok gyerek megfordult a falak között, sok-sok emlék kapcsolódik az intézményhez, melyet az esztendők során alaposan kicsinosítottak. Sok egykori istvános íratja be a gyerekét régi iskolájába, s a tanári karban is vannak olyanok, akik az általánost itt végezték. Egy szülő például azt írta - meséli az igazgatónő -, hogy négy gyermeke összesen húsz évet járt az István királyba... A péntek esti öregdiák találkozóra pedig számosan elmentek, hogy találkozzanak a régi pajtásokkal, régi nevelőikkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!