2013.04.23. 18:20
Három pici babának örülnek a szülők és a nagyszülők
Székesfehérvár - Hármas ikrek születtek - két fiú és egy kislány - a múlt csütörtökön a Szent György kórházban.
Mindenek előtt rögzítsük a a legfontosabb tényeket: az elsőként érkező Zalka Vajk 1670 gramm és 44 centi, a második Botond 1980 gramm és 46 centi, a harmadik Mirtill 1990 gramm és 47 centi. A kicsik a várandósság 34. hetének végén, csütörtök hajnalban, negyed ötkor kéredzkedtek a világra a Szent György kórház szülészetén a Hagymásy László osztályvezető főorvos által irányított team kiváló szakmai munkája, gondoskodó figyelme mellett. A három kisbaba egészséges és gyönyörű, mostanra édesanyjuk is kipihente a szülés, a császármetszés fáradalmait. Jankovics Ilona már három hónapja a szülészet lakója: a hármas ikerterhesség veszélyeket is hordoz, de ezekről most nem beszélünk. Ilona felhőtlenül boldog: hosszú évek óta várta már a csodát, a végre bekövetkezett gyermekáldást.
Köszönöm, hogy átsegített sikertelen próbálkozásaimon, a szomorúságon és hogy most megélhettük együtt ezt a csodát... Köszönöm a szigorát és kedvességét is egyben, amelyek mind értünk és mindig jókor voltak... a néhány sor abból a levélből való, amelyet Jankovics Ilona fogalmazott az őt jó egy évtizede ismerő, kezelő Hagymásy László főorvosnak, aki bevallotta, megkönnyezte a mondatokat:
- Ilonát régóta ismerem, öröm most látni az örömét. A kezdettől végigkísértem a terhességet, ami egy sikeres lombikprogramnak köszönhető. A győri központban ültették be a két embriót, amelyek közül az egyik osztódott így a három baba közül a két fiú egypetéjű iker. Csütörtökre terveztük a császármetszést és ehhez a természet is alkalmazkodott: éjjel elfolyt a magzatvíz, megindult a szülés a babákat komplikáció nélkül segítettük a világra.
A kérdésre, mi volt az első gondolat, amikor kiderült: három gyermek lakik a hasában, Ilona azt mondja:
- Boldog voltam! Ez a tudatlanság öröme, el sem tudtam képzelni, mivel jár három gyerek érkezése, de nem foglalkoztam ezzel: 39 éves vagyok, nagyon régen vártam erre a pillanatra. Értem már el sikereket, de az anyaság nélkül nem lett volna teljes az életem. Három hónapja bent vagyok már a kórházban, tudtam, hogy ezt a gyerekek biztonsága miatt vállalni kell. Az utolsó hetekben szinte már mozogni is alig tudtam, akkora volt a hasam, de ahogy megszülettek, mindent elfelejtettem...
Lemegyünk a koraszülött osztályra, ahol mindhárom baba békésen alszik. Mirtill inkubátorán rózsaszín, Vajkén kék takaró, Botond kicsit beljebb, rajta a pelenkán kívül rugdalozó is van. Ilona ragyogó szemmel simogatja a kicsiket. Meséli, a fiúk nevét apa választotta, Mirtillét ő. Roland, a párja jön naponta, boldog, büszke ő is mondja a kertészmérnök Ilona, akit a kertbarát körből és a közösségi kertmozgalom lelkes híveként sokan ismernek. A csinos kismama a kórházi hónapok alatt is dolgozott, de most csak a babákra koncentrál. Persze segítségre szükség lesz mondja, mindkét nagyszülő pár készül is: dupla komfort, Seregélyesen és Fehérváron is berendezett szoba várja a gyerekeket. Már nem is olyan sokáig, Ilona búcsúzóul még elújságolja, amit az orvostól épp most hallott: pár nap múlva kikerülnek a kicsik az inkubátorból. Akkor végre a karomba vehetem és szoptathatom majd őket - néz rám az utánozhatatlan tekintettel, ami csak az édesanyák sajátja...