Hírek

2016.09.27. 13:42

Háromszor is hívják éjszaka a rendőrt, de a balhézás nem akar szűnni

Székesfehérvár – Volt éjszaka, amikor háromszor is kijöttek a rendőrök a lakók hívására, mert a Civil Ház előtti téren piálnak, zajonganak a buliba induló vagy onnan érkező fiatalok. Most az utolsó padot is felszedik.

Házi Péter

– Évek óta nem lehet aludni a volt Technika Háza felé néző szobákban, ha ki van nyitva az ablak, mert ez a terület valamiért a bulizók kedvenc helye. A mostani nyár azonban a korábbiakon is túltett, többször előfordult, hogy egy éjszaka háromszor is kihívták a lakók a rendőröket – mondja Tamás, aki az elmúlt hetekben több lakóval is beszélt és mindenki azt szeretné, ha valahogyan véget lehetne vetni a „szabadtéri kocsmázásnak” az ügyeletes gyógyszertár környékén. Az igazoltatáson és a csendre intésen túl persze nem sokat lehet tenni, negyed óráig nyugalom van, aztán húsz perc múlva ismét áll a bál.

Fotó: Koppán Viktor Dávid

Panaszosunk, aki maga is a fiatalabb felnőtt korosztályba tartozik, úgy látja, elsősorban az Ősz utcai éjjel-nappali boltok miatt verődik össze a környéken a 15-20 fős társaság. Nem öt-tíz perces zajongásokról van szó, különösen jó időben akár hat-nyolc órán át is tart a „szabadtéri buli”. Érdekes módon nem a szombat éjszaka a legrosszabb, hanem a péntek.

Tamás sem tudja az okát, de péntekenként sokkal többen verődnek itt össze, mint szombaton, és előfordul, hogy hajnali négykor is még ordítás hallatszik a térről.

– Természetesen tudunk a problémáról, éppen azért helyeztette át az önkormányzat az itt évekkel korábban kirakott padok egy részét a buszmegálló közelébe, hogy a fiatalokat ne vonzza ez a hely. A mostani panaszok hatására az a döntés született, hogy az utolsó, még a ház közelében lévő padokat is áttelepítjük messzebbre. A teljes megoldást és a nyugalmat pedig a térfigyelő kamerarendszer kiépítése hozhatja el. Már idén is felmerült ennek szükségessége, reményeim szerint a jövő évben biztosítja az ehhez szükséges anyagiakat a város költségvetése – mondta a problémával kapcsolatos megkeresésünkre Molnár Tamás, a körzet önkormányzati képviselője, aki reméli, hogy a hidegebb idő beköszöntével azért csökkennek az ilyen jellegű panaszok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!