Hírek

2017.08.17. 14:32

Hiánypótló képzések az egészségügyben - újít a fehérvári intézmény

Székesfehérvár - Bérátsorolásra számíthat az, aki elvégzi az újonnan induló egészségügyi szakképzéseket a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskolában. Az intézmény megállapodást kötött a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal, így a képzés gyakorlati részét itt végezhetik a tanulók.

S. Töttő Rita

Vadonatúj egészségügyi képzési lehetőségek nyílnak meg az érdeklődők előtt Székesfehérváron: emelt szintű, egy, illetve kétéves ápoló, CT/MR szakasszisztens, radiográfiai asszisztens, valamint nukleáris medicina szakasszisztens képzés indul ugyanis szeptemberben a székesfehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskolában.

Az utóbbi három elvégzése ráadásul 5 éves, bővített sugárvédelmi bizonyítvánnyal is jár. Mindegyik tanfolyam egészségügyi alapvégzettséget feltételez, amelyre ráépül az új tudás – árulta el Rockenbauer Lajos, az intézmény vezetője, aki kiemelte azt is: a képzettség bérátsorolással, azaz fizetési kategóriaugrással jár majd annak, aki birtokolja. Az iskola együttműködik a képzések során a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal, ahol a gyakorlati órákat tartják majd.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) megyei szervezete üdvözli az új képzések megjelenését. Bokorné Sike Erika, a szervezet területi elnöke így fogalmazott:

- Örömmel értesültem róla, hogy a székesfehérvári Comenius profilja bővült néhány hiánypótló képzéssel, s hogy az intézmény lehetőséget kínál a megye szakdolgozói részére, hogy emelt szintű végzettséget szerezzenek. A betegek ellátása során egyre inkább szükség van magasan kvalifikált, nagy tudású ápolókra, asszisztensekre. Bízom benne, hogy az iskola nagy elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkező oktatói naprakész információkkal ruházzák fel a hallgatókat és ebből az egészségügyi szolgáltatók és a betegek is profitálnak.

Rockenbauer Lajos megerősítette: az ezeken a területeken tapasztalható hiányt szeretnék csökkenteni az új lehetőségekkel, amelyekre augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!