Hírek

2017.08.06. 19:05

A játéknak helye van a szakrális helyen is: harmincéves a református hittantábor

Harminc éve szervezték meg először a református hittantábort. Az akkori gyermekek már gyermekeiket hozzák el egy kis imádságra, összetartásra, nyári szelíd kalandokra.

Zsohár Melinda

A gyülekezeti ház jótékony hűvösében üldögélnek a gyerekek, Turbucz Erzsébet lelkésznő számítógépről irányítja a kvízjátékot. „Mire hívta el Isten Jeremiást fiatal korában?” – szól a kérdés, s míg az ember kutat emlékezetében Jeremiás után, gyermekkezek emelkednek a magasba. „Hogy Isten igéjét hirdesse” – vágják rá többen, s még énekelnek egy zsoltárt, mielőtt kimennének a játszótérre. A hittantábor persze nem csupa komolyság, amennyi van benne, az léleknek, gondolkozásnak, értékrendnek építőköve. Alcsútdobozon a rendszerváltás előtt rendeztek először hittantábort, az akkori lelkész, Katona János és segítői közreműködésével.

A szószéken Turbucz Erzsébet lelkésznő áll, az ajtónál Bárányos Gábor gondnok, az unokahúg a kisfiával: Csordásné Bárányos Márta és kisfia, Zsombor. No meg a lelkes kis táborozók Fotó: ZSM

A rendszerváltás előtt már nem háborgatták a hittanosokat, de kicsit állásfoglalásnak számított az államszocializmus idején az ilyesmi. Ki hitte volna, hogy a szabadság évtizedei alatt inkább a közöny, a vallástalanodás, a globalizáció hódítja el a hagyományos hitélettől a keresztényeket...

Az alcsútiak azonban mindig megszervezték a vakáció egy hetében a tábort, miként ezúttal is. (Alcsútdoboz két falurészből állt össze, s mindkettőnek önálló református temploma és saját hitközsége volt és van. Ma már nincs jelentősége a különbözőségnek, két szép, rusztikus templom hirdeti az elődök hithűségét.)

A felnőttek is 30 éve résztvevők. Mészáros Eszter és fivére, Mészáros János Elek énekművész presbiterek, s a többi nevek is mutatják, rokonok fognak össze. Bárányos Gábor gondnok, Mészáros Jánosné Bárányos Valéria tanárnő, s a legfiatalabb református hittantáboros, a másfél éves Csordás Zsombor anyukájával, a kántor Csordásné Bárányos Mártával rendszeres templomba járó - egyelőre a tabajdi istentiszteleteken orgonáló édesanyja ölében ül a karzaton.

A vendéglelkész-táborvezetőt, az alcsúti születésű Turbucz Erzsébetet kérték fel, jöjjön haza erre a hétre, tavaly Farkas Balázs váli lelkész vállalta a a feladatot. Bárányos Gáborné Esztike tanító néni, a gondnok édesanyja és Komáromi Jánosné Erzsike főztek a konyhán, szeletelték az ajándék süteményeket. Tóth Csaba és felesége, Frida oszlopos tagjai az egyházközségnek, a kezdetektől a hittantáborosokat terelgetik ők is.

Az imádságot, a bibliai példabeszédeket sok játékkal oldják, léleksimogató zsoltárénekléssel gazdagítják. Manapság inkább az alsósok jönnek el, de nekik emlékezetes marad minden perc, ez kiderül a régi-régi táborosok meséiből. Amiket a búcsúesten rendre felemlegetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!