Hírek

2013.04.05. 16:33

Horvát köszönet a segítségért

Székesfehérvár - Pénteken a városba érkezett Gordan Grlić Radman horvát nagykövet, hogy köszönetet mondjon a március közepi hóviharban a város környékén rekedt horvát állampolgároknak nyújtott segítségért.

Klecska Ernő

Gordan Grlić Radman horvát nagykövetet (obbra) Cser-Palkovics András polgármester is fogadta (Fotó: Pati-Nagy Bence)

A március 15-i katasztrófahelyzetben három horvát busz akadt el Székesfehérvár mellett, a 150 diák elhelyezéséről a Béke téri Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban kijelölt melegedőben gondoskodtak.  A diplomatát Cser-Palkovics András polgármester, Dancs Norbert, a fehérvári járási hivatal vezetője, Udvardi János tűzoltó őrnagy, Kovács Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője és Kneifel Imre igazgató   fogadta.

Gordan Grlić Radman nagykövet köszönetet mondott a segítségért, majd a magyar-horvát kapcsolatokról is beszélt. Elmondta, hogy a két ország olyan kapcsolatot ápol egymással, ami példaértékű lehet más uniós tagállamok számára is. A történelmi múlt emlékei mellett szólt a jövőbeli, közös tervekről is, többek között az infrastruktúra fejlesztésének jelentőségéről. A nagykövet elmondta, hogy a két országot összekötő autósztráda mellett a vasúti fejlesztés is kiemelkedő jelentőségű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!