Hírek

2016.02.11. 12:05

Idén messze a legtöbbet, 16 milliárdot kap kórházra, középiskolai campusra Fehérvár

A magyar közlönyben megjelent friss kormányhatározat alapján idén 7 milliárdot kap Fehérvár a kórház belgyógyászati, onkológiai fejlesztésére, 7,5 milliárdot a korszerű középiskolai campusra, egymilliárdot lakásteremtési programra.

Házi Péter

A Modern Városok Program keretében a most megjelent kormányhatározat szerint 16 milliárd forintot már idén elkölthet Székesfehérvár. Amint a közlönyből kiderül, a megyei kórház  belgyógyászati és onkológiai célú fejlesztésére idén hét milliárdot biztosítanak, a „középfokú oktatási intézmények megfelelő elhelyezését, korszerű képzési körülményeket biztosító, a művészeti és sport funkciókat is integráló campus” kialakítására pedig hét és fél milliárd forintot. A korábbi nyilatkozatok alapján utóbbi campust várhatóan a Szabadságharcos utcai épületekre alapozva alakíthatják ki, de a részletekről erről egyelőre nem tudni többet. Az „életminőség javítását, valamint az ökológiai és környezeti terheltség csökkentését” szolgáló program, ami valójában egy otthonteremtési programot jelent,  egymilliárd forintot kap 2016-ban.

A megyei kórház belgyógyászati és onkológiai tömbbel bővülhet, amihez idén 7 milliárdot kap a Modern Magyarország Program keretében

A Budai út bevezető részére tervezett multifunkcionális csarnok tervezésére, valamint az építkezéshez szükséges telek megvásárlására pedig 509 millió áll rendelkezésre idén.

A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok tervezéséhez, telekvásárláshoz félmilliárd érkezeht  (képünk látványterv)

A kormányhatározatban egyébként felsorolják a Modern Magyarország Program összes olyan miniszterelnöki igérvényét, amely már idén támogatást kap. A listából alapján  a legnagyobb idei forrást, 16 milliárdot  Székesfehérvár kapja. a második helyen Pécs áll a 8,25 milliárdos idei összeggel, a harmadik helyen pedig  5,26 milliárddal Nyíregyháza szerepel. Érdekesség, hogy Debrecen csak  1,68 milliárdot könyvelhet el idén a program keretében. Nagykanizsa és Szolnok esetében egyelőre nem vagy csak jelképes anyagi ígéreteket tartalmaz a lista az idei évre.

Fontos persze leszögezni, hogy a lista csak az idei évre vonatkozó támogatásokat tartalmazza, számos döntés és igérvény csak a következő években jelent majd kiadást az állam számára. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a Modern Magyarország Program felelőse, vele kell egyeztetnie a többi miniszternek. Lázár pedig negyedévent köteles tájékoztatást nyújtani arról, hol tartnak a megyei jogú városoknak tett ígéretek végrehajtásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!