Hírek

2014.10.27. 17:35

Velencei gyilkosság: idillből lett véres rémtörténet

Egy bordás halpikkelyező késsel ölhette meg G. József volt élettársának édesanyját. A férfit vallomása szerint nagyon megviselte, hogy kislányát nem láthatta egy ideje, korábban öngyilkosságot is megkísérelt emiatt.

Házi Péter

G. József és egykori élettársa, Nikoletta 2004-ben ismerkedett meg egymással. Jól mentek a dolgok, a férfi házakat újított, épített, majd eladta azokat. Jó helyekre jártak nyaralni, szépen éltek. Született egy kislányuk is 2005-ben, ám a nő valójában már ekkor elkezdett eltávolodni a férfitől, aki szerinte rendszeresen ivott. 2012 szeptemberében aztán az is kiderült, hogy a vádlottnak van egy másik, jóval idősebb lánya, akiről egészen eddig nem tudott Nikoletta. A nő ezidőtájt ismerkedett meg Zoltánnal, ám új szerelmét nem sokkal később mégiscsak azzal hívta fel, hogy ugyan szereti őt, de mégis a régi családját választja, velük marad.

G. József szerint az ezt követő időszakban elkezdődtek a telefonos fenyegetések. Egy férfihang többször hívogatta, sőt decemberben az utcán két ismeretlen is megverte őt, a házát is felforgatták.

Nikoletta tanúvallomása szerint viszont olyan eset is volt, hogy amikor telefonálni akart, a férfi kicsavarta a kezét, kiszedte belőle a telefont. Az is előfordult, hogy a közös gyermeküket, Rózát a tanóráról akarta elvinni a férfi.

Amiként a hétfői tárgyaláson Veszeli Éva bírónő a 2013 novembere óta tartó büntetőper tanúvallomásait ismertette, az ismerősök, rokonok egy része szerint november és december eleje között a vádlott egyre kevésbé engedte el bárhová is Nikolettát, mindenhová vele ment, de sokszor a telefonját sem vehette fel a nő. Az ismerősök ekkor már úgy érezték, bajban van, végül az 54 éves édesanyja ment el a rendőrségre a férfi ellen feljelentést tenni. Így, végül december elején sikerült Nikolettának az akkor hét éves kislánnyal együtt Józseftől elköltöznie, édesanyja velencei házába.

A vádlott, aki állítja, soha nem ütötte meg a nőt, nagyon rosszul viselte, hogy nem láthatja Rózát. Ekkor már rendszeresen szedett nyugtatókat, többször gondolt az öngyilkosságra, egy orvos ismerősétől azt is megkérdezte, mennyi idő alatt hal meg az ember, ha felvágja az ereit. Még a józsefvárosi piacon is járt, hogy pisztolyt vegyen magának, de ez nem sikerült.

Elkeseredésében 2012 december 29-én egész délután ivott, majd az alkoholra több gyógyszert is bevett. Ebben az állapotban törte be az anyós IX. utcai házának hátsó erkélyajtaját: Menj innen Józsi! kiabálta az idősebb nő. A férfi félrelökte, hogy megkeresse Nikolettát, akit a nagyszoba ágyán talált fekve. Elmondása szerint ekkor két-három ütést kaphatott anyósától . Hogy ezután pontosan mi történt, azt G. József nem tudja felidézni. Ami biztos, hogy egy bordás halpikkelyező kés volt nála. A vádlott a vallomásában úgy fogalmazott, habár nyilvánvalóan ő tette, nem emlékszik rá, hogy megölte volna Nikoletta anyját. Állítása szerint egyáltalán nem látta kislányát a házban. Elismeri, hogy bűnös emberölésben, de sem az állítólagos zaklatásban, sem a könnyű testi sértésben nem érzi magát bűnösnek volt élettársát illetően.

A helyszínre egyébként Zoltán, a fiatal nő új élettársa ért ki elsőként. Nikoletta is több késszúrást kapott, csupa vér volt, s a kislánya törölgette le róla. A bal kezét azóta többször műtötték, a kéz mozgása beszűkült, maradandó fogyatékosságot szenvedett el. A kislányt pedig azóta többször vitték pszichiáterhez, hogy segítsen feldolgozni a történteket.

A büntetőper 29-én, szerdán folytatódik, várhatóan ítéletet is hirdet Veszeli Éva bírónő.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!