Hírek

2016.05.26. 14:32

Így marasztalnák az orvosokat

Székesfehérvár – Lakhatási, letelepedési támogatással segítené a fiatal orvosok helyben maradását az önkormányzat.

Kocsis Noémi

A megyei kórházban munkát vállaló, vagy itt gyakorlatozó rezidensek hosszú távú letelepedését a lakhatás megoldása segítené elő talán a legnagyobb mértékben – hangzott el csütörtökön délelőtt a Szent György Kórház auditóriumában a témáról szervezett sajtótájékoztatón, amelyen néhány érintett fiatal orvos is megjelent. Mint őket kérdezve kiderült, legtöbben jelenleg nővérszálláson, vagy piaci alapú albérletben laknak, s ha valóban megnyílik a lehetőség egy kedvezményes albérleti program megpályázására, lesznek jelentkezők. Ez derült ki a lakhatási támogatást bejelentő csütörtöki sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester szavaiból is.

A politikus hangsúlyozta: a megyei fenntartású egészségügy intézmény minden gondját a város nem tudja megoldani, az itt oktatott, majd dolgozni kezdő fiatal, pályakezdő orvosok és rezidensek letelepedési támogatása viszont az egész közösség mellett a város önkormányzatának is érdeke, hiszen ezek a szakemberek a helyi egészségügyi szolgáltatás színvonalát emelik majd.

A Szent György Kórház vezetése már korábban megkezdte az együttgondolkodást a városvezetéssel annak érdekében, hogy a helyben kinevelt utánpótlás később ne hagyja el Székesfehérvárt, hanem vállaljon munkát az oktató intézményben – mondta el Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója. Az együttműködés többpillérű: tavaly adták át a közösségi összefogásban létrejött Berzsenyi-szárnyat, néhány éven belül pedig hétmilliárdos beruházás valósulhat meg a fehérvári kórházban – erről a polgármester szerint jövő héten dönthet a Parlament. Az állami pályázati rendszer kihasználásán túl a város például a lakhatás támogatásával segíthet érdemben, az önkormányzati bérlakások felszabadítása, vagy a bérlőkijelölési jog a pályakezdő egészségügyi szakemberek fehérvári letelepedését nem tudja megfelelő mértékben kiszolgálni, tette hozzá Cser-Palkovics. A közgyűlés a hosszú távúra tervezett segítségnyújtás első eleméről már szavazott, ezt az ötmillió forintos, hangsúlyozottan kezdő támogatásnak szánt összeget hamarosan szerződés keretében a kórház rendelkezésére is bocsájtja a város. A jellemzően a budapesti és pécsi orvosegyetemekről érkezett rezidensek egy, az intézményen belül bonyolított pályázati rendszerben nyerhetik el az albérleti támogatásokat, s ha ez a rendszer működőképesnek bizonyul, az önkormányzat kialakítja egy felmenő rendszerű, folyamatos támogatásnyújtás feltételeit.

A sajtótájékoztatón mintegy húszan a ténylegesen érintettek közül is részt vettek, az esemény után viszont – érthetően – siettek vissza dolgozni. Egy fiatal orvosnőtől viszont megtudtuk, ő egyenlőre albérletezik, de üdvözölné a most bejelentett lehetőséget, míg a jelenleg már több, mint 100 fiatal orvost és rezidenst tömörítő, kórházon belüli egyesület egyik tagja elmondta: legtöbbjük a nővérszállókon lakik, viszont a lehetőségről már többen nyilatkoztak úgy, szívesen pályáznának rá. Arról egyelőre nincs információ, juthat-e valamennyi pályázónak albérlettámogatás, illetve milyen feltételrendszer alapján kaphatja meg valaki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!