Hírek

2014.11.29. 15:50

Ikarus: emlékek szárnyán

Székesfehérvár - Alig fértünk el a Gárdonyi művelődési ház könyvtárában, annyian jöttek el a beszélgetésre, hogy felidézzék az Ikarus fehérvári gyárának évtizedeit.

Gábor Gina

Az esten régi képeket vetítettek, kérve az ikarusosokat, meséljenek róluk. Balról: Szőnyegi Hajnalka, a kötet írója, Némethné Novák Rita, az est moderátora, és Adorján Viktor, a művelődési ház igazgatója, az Ikarus-klub létrehozásának kezdeményezője. Fotó: Koppán Viktor

Az esten egyik ámulatból a másikba estem. Kiderült, egy igazi ikaruszosnak, ha buszokról van szó, elég csak számokat emlegetni: 55-ös, 66-os, 311-es, 255-ös – és az ő lelki szemei előtt máris megjelennek azok a busztípusok, amelyek gyártásával az Ikarusban foglalkoztak. Jól tudják, melyik hogyan nézett ki, mi volt a fő sajátossága. De ami a legfőbb: egyik-másik típus nem csak műszaki megoldásokat elevenít fel számukra, hanem egy sereg történetet a gyártásával kapcsolatban, no meg személyes sztorikat az üzemi életről. Az esten nekem, a kívülállónak is világossá vált, az Ikarus gyár hiába szűnt meg a rendszerváltás után, most, hosszú évekkel később is nosztalgiával emlékezik rá mindenki, aki ott dolgozott.

A székesfehérvári Ikarus-gyár nagy üzemcsarnoka, ahol a különféle típusú buszok készültek egykor

Adorján Viktor, a Gárdonyi művelődési ház igazgatója afféle ikaruszos klubot akar létrehozni: ezzel a céllal szervezte a beszélgetést. A ház adta ki Szőnyegi Hajnalka könyvtáros Ikarus szárnyai című kötetét. Szőnyegi Hajnalka régi Ikarus-dolgozókkal folytatott beszélgetések alapján, no és a fennmaradt dokumentumokra – egyebek között a régi brigádnaplókra, no meg az Ikarus újság 25 évfolyamára – támaszkodva írt könyvet a gyár történetéről. Óriási munka volt mindez: az eredménye egy vaskos kötet, amiből persze sok minden kimaradt. Sőt, az esten kiderült: mindenkinek lehetne egy személyes könyve az életét meghatározó gyárról, arról a nehezen meghatározható „Ikarus-fílingről", ami máig mindenkit fogva tart. A könyv kapcsán az anyaggyűjtésnél is feltűnt, sokan nem csak rengeteg történetet, hanem sok fotót is őriznek a régi időkből. Adorján Viktor azt szeretné, ha összegyűjtenék ezeket az emlékeket egy létrejövő fehérvári ipartörténeti múzeum számára. Lehetnek ezek fotók, dokumentumok kitüntetések... „Nem baj, ha a kitüntetésen vörös csillag is van?" – kérdezte erre általános derültség közepette a jó humorú Tibor bácsi, aki jogászként dolgozott a gyárban.

A kötet írója, Szőnyegi Hajnalka

A résztvevőket arra kérték, kommentáljanak néhány fotót. Nos, már ezért megérte összejönni, mert a legtöbbről kiderült: a budapesti Ikarus-gyárban készült. Sőt, azt is hallhattuk: voltak eltérések a pesti és fehérvári üzemben készült buszokon. Ezért hajdanán, amikor nagyobb megrendelést teljesítettek, és ugyanoda – például a Szovjetunióba – szállították a fehérvári és a pesti gyárból is a buszokat, az utolsó periódusban végignéztek minden járművet, hogy a megjelenésük egységes legyen. De a két gyárrészleg viszonya is szóba került: bizony, akadt vetélkedés. Az utolsó időszakban, amikor szűkült a piac, ez inkább harcnak volt nevezhető – tette hozzá Kegye Győző főmérnök, aki tényleg mindent tud a buszgyártásról, az egyes típusok történetéről. Ő mesélt azokról az izgalmas kísérletekről is, amelyek azt szolgálták, hogy acél padlóvázra épített, könnyebb és gyorsabb alumínumbuszokat alakítsanak ki. (Nem véletlen, hogy Kegye Győző is könyvet ír az Ikarusról.) De a fotók alapján szóba került az iraki összeszerelő üzem is. Pais Nimród, az egykori vezérigazgató-helyettes különösen azzal vívott ki tekintélyt magának az irakiak előtt, hogy még az alkatrészek számát is tudta... (Na jó, a szóbanforgó busz persze az ő édes gyermekének volt nevezhető, de ezzel a leesett állú iraki szaki nem volt tisztában.) Pais Nimród azt mondta: ha mai munkahelyén elmeséli, hogy az Ikarusban egykor naponta 25-26 busz jött le a gyártósorról, a fiatalok azt hiszik, félrebeszél.

Kegye Győző főmérnök

Bizony, olykor feszített volt a tempó – mesélték mások is. Megesett, hogy az NDK-s ellenőrök miatt még karácsonyeste is túlórázni kellett. Rada János annyit mondott: 1957-ben került az Ikarusba, '68-ban nősült, de többet volt a gyárban, mint a feleségével. Igaz, olyan kollektíva, mint ami ott volt, sehol nem akadt.

Endrédi Zoltán a találkozón

Nem véletlenül adták azt a címet a beszélgetésnek: Ikarus +, egy családhoz tartozunk. Endrédi Zoltán, a kísérleti üzem hajdani vezetője is arról beszélt, volt valami jellegzetes Ikarus-fíling a gyárban, olyan, ami mindenkit máig fogva tart. Mert nem csak együtt dolgoztak, a szabadidejüket is együtt töltötték. Ha két ikarusos ma találkozik, azonnal megtalálja a közös hangot, és valahogy mindenki tudja, mi van a régiekkel. Endrédi Zoltán azonnal „lebuktatta" a beszélgetés moderátorát is, hiszen elmondta: Némethné Novák Rita édesapja és édesanyja is ikarusos volt. No és persze Warvasovszky Tihamérról, az egykori polgármesterről – akit hajdanán az Ikarustól csábítottak el a tanácsra – szintén tudni lehet, hogy az unokája most éppen abba az óvodába jár, amely az Ikarus-gyáré volt – tette hozzá Endrédi Zoltán, aki persze, nem véletlenül tájékozott ennyire. A felesége ugyanis óvodapedagógus az említett intézményben. Sőt, ők ketten a feleségével ikarusosként házasodtak: esküvői képük még szerepel is a gyár történetét feldolgozó kötetben. (Mellesleg több ikarusos házasság is köttetett – főleg a festőműhelyben –, emlegették többen.)

Endrédi Zoltán esküvőjén: sokan találtak párra a gyárban

Warvasovszky Tihamér is megállapította: valóban, a gyár mindenkiben mély nyomot hagyott. Talán mert ott mindenki – melós és mérnök –, ha kellett, képes volt együttműködni, közösen gondolkodni a megoldásokon. Talán ezért érthető, hogy még az ötletességről és találékonyságról árulkodó stikliket is megbocsátották. Például, amikor valaki elvitt próbaútra egy üres (székekkel még fel nem szerelt) buszt – ám a padlón éktelenkedő lócitrom elárulta. Kiderült: egy lovat szállított a buszon. De büntetés nélkül megúszta: a hitetlenkedő főnökség csak ahhoz ragaszkodott, mutassa meg, hogyan lehet a paripát feltuszkolni az Ikarusra. S ez csak egy jellemző eset a sok kedves sztori közül...

Az est óta még én is azon kapom magam, hogy tűnődve nézek egy-egy Ikarus busz után: vajon itt, Fehérváron készült-e, és mi lehet a típusszáma... Egy igazi ikarusos tudná a választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!