Hírek

2017.03.29. 12:54

Minden, amit az internetes vásárlásról tudni kell

Székesfehérvár – Az internetes vásárlás témakörét Kriesch Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Európai Fogyasztói Központ főosztályvezetője járta körül március 28-án.

Szanyi-Nagy Judit

A Fejér Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ szervezésében megvalósult, Európa Kávéház nevű programon fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak az internetes vásárlás előnyeire és hátrányaira.

Az előadó, Kriesch Attila fő célja – ahogyan azt hangsúlyozta is – nem az volt, hogy bebizonyítsa, mennyire megbízhatatlanok az online üzletek, épp ellenkezőleg: tippeket, tanácsokat osztott meg azzal kapcsolatban, hogy immár tudatos vásárlóként, bátrabban rendeljünk az internetről.

Az online vásárlás nagy előnye, hogy bármikor, bárhonnan rendelhetünk, hiszen nincsen szó fizikai távolságról, nyitvatartási időről, sőt, az árakat is könnyedén összehasonlíthatjuk, valamint nagy választékból válogathatunk. Mindezekben itt-ott felsejlik a hátrány is: nem találkozunk személyesen a másik féllel, csupán egy weboldalt látunk; nem tudjuk, hogy valósak-e az ott lévő adatok, és így azt sem, hogy megbízható-e a cég, ahonnan rendelünk. Arról nem is beszélve, hogy nem tudjuk kézben tartani, felpróbálni az egyes termékeket, minőség- és méretbeli ellenőrzés céljából.

Kriesch Attila hasznos, gyakorlati példákkal teletűzdelt előadásban ismertette az internetes vásárlás előnyeit és buktatóit a megjelentekkel Fotó: Koppán Viktor Dávid

Az egyik tanács ezzel kapcsolatban, hogy először a weboldalt érdemes felmérnünk. Gyanakodjunk, ha az e-mail címen kívül más elérhetőséget nem találunk a céghez (például telefonszámot, postacímet), és akkor is, ha túl kedvező árakat és csábító ígéreteket (gyors fogyás, fiatalodás) látunk a honlapon. A postacím megnézése már csak azért is jó lehet, mert ha véletlenül úgy alakul, hogy vissza kell küldenünk a terméket, megtudjuk, hogy milyen városba, esetleg országba szükséges visszapostáznunk azt – hiszen ennek a költsége a jog szerint alapvetően a vásárlót terheli.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy egy cég valós-e vagy sem, érdemes tesztelni annak működését. Ezt a leghatékonyabban úgy tehetjük meg, hogy egy kisebb értékű terméket rendelünk. Annak megérkezésekor érdemes megvizsgálnunk a csomagolást, az ügyfélszolgálat működését, a számla, a használati-kezelési útmutató és a jótállási jegy meglétét és megfelelő kitöltöttségét.

A vásárláshoz pedig az elállási jog is hozzátartozik. Ez a vásárló alapvető joga, melyet az összes webáruháznál érvényesíthet, leszámítva néhány esetet: a gyorsan romlandó (pizza, virág), a szerzői jogi védelem alá eső (CD, DVD, szoftver) vagy az egészségvédelemmel, higiéniával kapcsolatos (kozmetikumok, krémek, fehérneműk) termékeknél nem vehetjük igénybe ezt. Az elállást 14 naptári napon belül kell kezdeményeznünk, és azt is érdemes tudnunk, hogy ez idő alatt nem a terméket kell visszapostáznunk, hanem csupán írásban, egy elállási nyilatkozat elküldésével szükséges jeleznünk azt, hogy visszaküldenénk a terméket. A visszaküldés postaköltsége viszont a vásárlót terheli – hacsak a cég nem vállalja magától ezt a szívességet.

Az esemény során a helyszín, az egyik Kossuth utcai cukrászda emelete teljesen megtelt; a megjelentek érdeklődve hallgatták a dinamikus előadást, amely közben, s azt követően saját tapasztalataikat, felmerülő kérdéseiket is megosztották a résztvevőkkel, előadóval.

Az internetes vásárlással egy későbbi lapszámunkban részletesebben foglalkozunk majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!