Hírek

2014.04.22. 17:25

Jobb utak, járdák és szebb játszóterek a Vízivárosban

Utakat, járdákat, parkolót, gyalogátkelőhelyet és játszótereket újítanak fel, sportpályák állapotát állítják helyre a Vízivárosban - mondta Horváth Miklósné.

Miskei Anita

Horváth Miklósné kiemelte, jobb és biztonságos lesz a körzet (Fotó: Lovász Lilla)

A Vízivárosban élők régóta várnak már a fejlesztésekre, melyeknek köszönhetően békésebb lehet a parkolás, jobb a gyalogos és autós közlekedés, izgalmasabb a játék a játszótereken és a sportpályákon. - Ez a célja a már ma megkezdődő fejlesztéseknek - mondta Horváth Miklósné, a 3. számú választókörzet önkormányzati képviselője, aki bejárásra várta a körzetben élőket, hogy tájékoztatást adjon a Saára Gyula program keretében megvalósuló fejlesztésekről.

Kiemelte, közel 40 millió forintot fordíthatnak az utakra, járdákra, így már ma megkezdik a járda felújítását a Mikes Kelemen utcában, majd következik a Sarló utcában, a Királysoron a Sarló utca és a Géza utcai buszmegálló között, a Gáz utca 18. előtt és a Gáz utcában az E.ON mellett a lakótelepi gyalogátkelőhelyig a járdák és utak helyreállítása. A Királysor - Géza utca kereszteződésben középszigetes gyalogos átkelőhely épül, a Királysor 29-33. mögött pedig a parkoló aszfaltburkolata újul meg. A Vízivárosi iskola szomszédságában térköves burkolat lesz. Horváth Miklósné hozzátette, emellett a képviselői keretből tovább bővülhet a Budai úti játszótér, s a Sarló utcait felújítják. A vízivárosiak rég vártak egy sportpályára, az általános iskola udvarán focipálya és kosárlabda pálya várja majd a helyieket. A beruházások élhetőbbé teszik a Vízivárost.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!