Hírek

2017.05.22. 13:37

Jótékonyságnak köszönhetően szépülhet a dégi otthon udvara

Székesfehérvár - A dégi otthonra költi majd azt a pénzt a gyermekvédelmi központ, amely a jótékonysági est kapcsán jön össze.

Bokros Judit

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvánnyal karöltve szervezett nyolcadik alkalommal jótékonysági estélyt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Mint minden évben, a cél ezúttal is a megyei, állami gondoskodásban lévő gyermekek támogatása volt.

Ezúttal is sok segítő szándékú ember vett részt az esten (Fotó: Koppán Viktor)

A központ igazgatójától Deresné Tanárki Máriától megtudtuk: ezúttal a dégi lakásotthon szépítését, otthonosabbé tételét szolgálja a bevétel. Itt az udvaron szeretnének pihenő részt kialakítani. A szervezők célját több módon lehetett támogatni: aki akart, részt vehetett a meleg vacsorás jótékonysági esten, ahol műsor is volt. Más támogató jegyet vásárolt, és a tombola tárgyak felajánlásának köszönhetően, a jegyekért kifizetett pénz is jelentős segítség. Összesen 3-400 ezer forint szokott így összegyűlni, ám ez napokkal később derül ki pontosan.

Az idei rendezvényen, a köszöntők után - néhány külsős fellépőt leszámítva - többnyire a központ saját ellátottjai szerepeltek a műsorban, amely nagy élményt jelentett a közönségnek. Visszatérő vendégek is vannak – tette hozzá Deresné Tanárki Mária.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!