Hírek

2013.02.03. 21:31

Kell-e relaxáció az iskolában?

Székesfehérvár - A megújított Nemzeti Alaptanterv már állást foglalt a címben feltett kérdésben. Igent mondott: a pedagógusoknak és a tanulóknak egyaránt nagy szükségük van relaxációra. A nevelő személye minta, így még inkább fontos, hogy tudja a feszültségeit kezelni önmagában is, és a tanulóinál is.

Fejér Megyei Hírlap

Hogyan vélekednek a relaxáció iskolai bevezetéséről Fejér megyében maguk a pedagógusok, akiknek majd feladatuk lesz az iskolai relaxáció tanítása? Ennek jártunk utána.

Szücsné Sajtos Katalin, a Tóvárosi Általános Iskola igazgatója a kerettantervet idézve hívta fel a figyelmet, hogy a testnevelés, sport fejezeten belül a prevenció, életvezetés, egészségfejlesztés címszó alatt már az 1-4. évfolyamnál szerepelnek követelményként az aktív, mozgásos relaxáció és az interaktív relaxáció gyakorlatai. Egyértelműen a  testnevelés órákon belül kell megoldani, vagy az intézményben dolgozó testnevelők képzésével vagy külsős, fizetett szakemberekkel. Szücsné szerint a pedagógus továbbképzési normatíva lesz majd ennek finanszírozási forrása, amit - mint mondja az igazgató - bizonyára ezután is megkapnak majd az intézmények.

Több óvodában és iskolában is kipróbálták már a jótékony hatású relaxációs tréninget (Fotó: Babay Máté)

- A sikeres kölyökatlétikai programhoz hasonló megoldást tudok itt is elképzelni, vagyis továbbképzést a pedagógusok részére, illetve remélem, eszközcsomagot is kapunk majd, mint az említett program esetében - mondta el érdeklődésünkre a Tóvárosi iskola igazgatója.

Minárikné Ambrus Magdolna, a fehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatója is egyetért a relaxációs technikák tanításával.  Ha nem a televízió vagy internet mellől dőlnének ki tanulóink, hanem relaxálnának elalvás előtt, már az is segítene, hiszen a szükséges 10-12 óránál jóval kevesebbet alszanak - mondta.

Egyetért a relaxációs technikák tanításával a fehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar - Angol Két tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, Timár Nicolette is. - Néhány évvel ezelőtt autogén tréninget tanultam. Azóta is naponta használom. Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk teljesíteni, ugyanakkor meg tudjuk őrizni belső békénket, meg kell tanulnunk lazítani - hangsúlyozza.

Szenkovits Szilvia, a Vasvári Pál Gimnázium igazgató-helyettese azt tudakolja, miért nem jelenik meg a kerettantervben a helyenként szereplő relaxáció mellett a hozzárendelt óra, és kapnak-e a relaxáció tanításához a pedagógusok útmutatót. Felvetésére Bagdy Emőke pszichológus, emeritus egyetemi tanár, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület (MRSzE) elnöke elmondta, hogy az MRSzE hazánkban a relaxációs képzésekért felelős szakmai testület, amely kidolgozta elsőtől a tizenkettedik osztályig az életkori jellemzők szerinti legalkalmasabb módszereket.

Kétszer harminc órás akkreditált képzések indulnak pedagógusok, testnevelők, pszichológusok, mentálhigiénikusok számára. Az első harminc órában a résztvevők maguk sajátítják el az autogén tréninget, a második harminc órában pedig a diákoknak átadható tanítás módszertanát. A fővárosban és hat vidéki nagyvárosban - köztük Fehérváron -, helyben érhetők majd el a képzések.

Szücsné Sajtos Katalin reméli, hogy a kölyökatlétikai program jó minta lesz erre is

A megyeszékhely Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzőjének igazgatója, Schmidt Flórián úgy gondolja, hogy valakire szükség volna a városban vagy járásban, aki összefogná az előkészületeket. -  Jó lenne tudni, honnan lesz a képzéshez pénz! -  teszi hozzá.

A többi akkreditált képzéshez hasonlóan továbbképzésre szánt keretből, pályázati pénzből - mondja a felvetésre  Németh Piroska gyermekpszichológus, az MRSzE Diákrelax Műhelyének vezetője.

Hatékony-e valóban, és miben segít a relaxáció? Csiffáry Éva móri gyermekorvos válasza erre egyértelműen igen.  A doktornő  1996-tól vezeti a magyar gyermek relaxációs képzést a már említett egyesület keretében. Elsőként alkalmazta a módszert, amelyeket tanít is. Egy kutatásáról beszélve elmondta, hogy a relaxációs tréningekkel jelentősen csökkenthető   a szorongás, a depresszív hangulat és nő a stresszekkel való megküzdés képessége.
- Egy vizsgafélelemben szenvedő lány a tanfolyam végére mindenből könnyedén jelesre vizsgázott. Egy földrajzzal nem boldoguló gyermek, akit hetedik osztályban  a társai is kiközösítettek, magányos vadóc volt, év végére a legjobb földrajzos lett - idézte fel az eredményeket.

 

 

Szerintem - jegyzet

Nem kell sokat visszamenni az időben ahhoz, hogy elmondhassuk, mennyivel nyugodtabban éltünk 15-20 évvel ezelőtt, de ha csak öt esztendővel ezelőtti önmagunkra gondolunk, összehasonlítva mai énünkkel, már akkor is megdöbbentő a különbség. Az információs forradalom korát éljük, s ehhez a közhelyhez még számos másikat hozzátehetnénk, jellemezve korunk zaklatott mivoltát, környezetünk hektikus, néha idegesítő, de mindig valamilyen fokú stresszt okozó változásait.

És ugyebár minél inkább stresszes a környezet, annál fontosabbá válik a feszültség oldása mindannyiunk életében. Különösen igaz ez gyerekeinkre, akik sokkal nyitottabbak, és akiknél ebből adódóan sokkal nagyobb károkat okozhatnak a külső hatások. Lenne tehát értelme ennek a relax dolognak Csak jól kell majd csinálni.

Szerzők: P. Horváth Á., Zsigó F.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!