Hírek

2014.10.17. 07:49

Késsel, baltával fenyegette, fojtogatta idős édesanyját

Székesfehérvár - Elkészült a vádirat annak a 41 éves velencei férfinek az ügyében, aki rendszeresen bántalmazta, késsel, baltával fenyegette, fojtogatta 75 éves, védekezésre koránál fogva korlátozottan képes édesanyját.

Zsigó Ferenc

Az asszony feljelentése nyomán a férfi beismerő vallomását orvosi látleletek, szakértői vélemények is megerősítették. A nyomozás során kiderült, hogy a rendszeresen italozó férfi 2013 tavaszától többször megfenyegette, pénzt követelt anyjától, követelésének baltával, késsel hadonászva adott nyomatékot. Édesanyját ököllel ütötte, verte, ahol érte. A bántalmazások közül az egyik fejre mért ütés alkalmas volt arra, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket hozzon létre.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádiratában kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás vétsége, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és az előzetes letartóztatás elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását indítványozta a férfival szemben.

A jogszabály a cselekményt a halmazati szabályok szerint hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni - tájékoztatott Jászberényiné Király Teodóra megyei főügyészségi szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!