Hírek

2013.11.14. 18:35

Kezek nélkül is lehet

Székesfehérvár - Csütörtökön témanappal koronázták meg az István király Általános Iskola projekthétjét az intézményben.

Kocsis Noémi

Az iskola a városhoz pályázatot sikeresen, így tudták megvalósítani az idei projekthetüket, és azon belül a csütörtöki témanapot. Az iskolában hatalmas tábla mutatta diáknak és vendégnek, melyik teremben milyen érdekes foglalkozást tartanak maguk az osztályok. A Közös világunk elnevezésű héten ugyanis ötletelésben a diákok is kivették a részüket, elképzeléseiken keresztül megmutatva azt is, mi érdekli ezt a korosztályt. Érdeklődtek a vakok, a mozgássérültek sorsa iránt, s ezt feladatokon keresztül dolgozták fel. Sokan voltak a mentőszolgálat munkatársának, Takács Márk mentőtisztnek életmentést bemutató előadásán is.

A gyerekek nagyon izgatottak. Azok, akiknek nem kellett  valamilyen különórára menni, mind részt vettek a Közös világunk elnevezésű projekthét csütörtöki témanapján. Ott sorakoztak a különböző állomásoknak berendezett osztálytermek előtt és lelkesen várták, milyen új élményekben lesz majd részük odabent.

- Minden osztályközösség maga találta ki, mivel akar foglalkozni, milyen témát akar feldolgozni a témanapokon - mondja Kohonicz Izabella igazgatóhelyettes. - Ezeket egyébként minden évben évben megtartja iskolánk, csak a főtéma változik évről-évre. Még a Reneszánsz évében kezdtünk bele, nagy sikert aratott a gyerekek körében. A különböző állomásokon vezetett íven mérjük a tanulói aktivitást, ezért az osztályok bizony e téren versenyben vannak!

Minden osztály igyekezett a mottónak és a kitűzött témakörnek megfelelni, az egészséges életmód és a fogyatékkal élők elfogadása került előtérbe az idén. Az étkezdében például az Alternatíva Mozgássérült Közhasznú Egyesület által biztosított kerekesszékeket próbálhatták ki a gyerekek. Sok volt a jelentkező, és aminek Tarsoly Márta, az egyesület elnöke különösen örült a diákok mertek kérdezni, érdekelte őket, hogyan éli mindennapjait egy mozgássérült ember.

- Az egyik kezeddel hajtod, a másikkal fékezel! - biztatta Márti az egyik fiút, aki láthatóan nehezen boldogult a kézzel hajtható eszközzel, pedig nagyon igyekezett. A diákok közül sokan most szembesültek a ténnyel, mennyire nehéz lehet ilyen székkel közlekedni.

Ugyanígy a fogyatékkal élők elfogadására biztatott egy másik teremben a szájjal festés foglalkozás. Ezt talán még bonyolultabb megcsinálni, nagy koncentrációkészséget igényel. De sorban álltak a diákok a Némaszoba előtt is, ahol csakis gesztusokkal kommunikálhattak a gyerekek, így kellett egy rejtvényt megoldaniuk. A nyolcadik a osztály a Braille-írás kisilabizálásával próbálkozott, a diákok gyógyszeres dobozok kitapogatásával igyekeztek elsajátítani a jelek némelyikét. A nagyokat egyébként testtömeg index mérés is várt ennek végén bizony felszállt a füst , azaz kiderült, melyik osztály a legsúlyosabb , hol vannak némileg elhízott tanulók.

Az elfogadást egyébként is nagyon komolyan veszik az István Király Általános Iskolában, derül ki az igazgatóhelyettes asszony szavaiból: a jövő héten ugyanis a nemrég elmaradt csörgőlabda meccset is megrendezik az intézményben, hogy a diákok megtapasztalják a vakon focizást is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!