Hírek

2014.09.19. 12:15

Ki építi majd meg az új Videoton-stadiont?

Székesfehérvár - A ciklus utolsó közgyűlését tartotta a testület: a polgármester szerint országosan példaértékű az az együttműködés, amelynek szellemében az ellenzék is konstruktívan segítette a város fejlődését.

Házi Péter

A meg- és elköszönések közgyűlése volt a pénteki ülés, amely a ciklus utolsója volt. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott, hogy a város fejlődése érdekében hozott döntések egyhangúan, közel egyhangúan születtek. Az ellenzéket is dicsérte a hozzáállásáért, aminek köszönhetően az elmúlt négy évben nem voltak „botrányok" a közgyűlésben, ami bizonyítja, lehet egy város érdekében közösen is dolgozni, megfelelő politikai kultúrával. Mindennek is köszönhető, hogy az új közgyűlés egy stabil, tartalékokkal rendelkező várost örökölhet.

Ami az érdemi döntéseket illeti: közbeszerzést írt ki a testület a Sóstói Stadion földalapú stadionkaréjának elbontására. 50 ezer köbméternyi földet kell megmozgatni, elbontják az ötven méter magas világítótesteket is. Várhatóan a jövő év elején kezdődhet a munka, a mérkőzéseket a munkák idején várhatóan Felcsúton játssza a Videoton.

Gőzerővel zajlik a munka a szárazréti iskolában: a felújított részbe hétvégén költözködik vissza az iskola és kedden megkezdődhet a tanítás is. A bejelentéseknél Szigli István képviselő megköszönte a polgármesternek a közbenjárását, hogy a felújítás felgyorsult. Fotó: Házi Péter

A Sziget Utcai és a Hétvezér Általános Iskola elodázhatatlan, 140-150 millióba kerülő tetőfelújítása miatt módosították a költségvetést. Farkas László, a pénzügyi bizottság elnöke megköszönte a gyors cselekvést. Szigli István viszont arra emlékeztetett, hogy évekkel korábban alig százmilliót költött a város a saját intézményeire, akkor kellett volna rendszeresen nagyobb összeget ilyen célra fordítani, nem állt volna elő a mostani helyzet. A város polgármestere ezzel kapcsolatban kiemelte: az Ybl-program keretében idén 800 millió forintot tud költeni az önkormányzat megannyi városi intézmény felújítására. Döntött a testület arról is, hogy a Vörösmarty Színházban hat színész apartmant alakítanak ki, valamint három belvárosi lakóház (Lakatos utca 3., Szent István tér 11. és a Rákóczi út 4.) homlokzat felújításához is támogatást nyújt a város.

A Seuso kincs október 4-i, Fehérváron nyíló kiállításával kapcsolatban arról is szó esett, hogy olyan kedvezményes árú kombinált jegyek lesznek válthatóak, amellyel a kincseken túl a most megnyílt régészeti kiállítást, illetve a múzeum más gyűjteményeit is megnézhetik majd az érdeklődők. Márton Roland képviselő pedig a Szent Korona végleges vagy legalább időszakos székesfehérvári bemutatása érdekében szólt. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a korona Fehérvárra hozatalának ügye pártpolitikán felül áll. A közgyűlés végén Mező Balázs azért kért szót, hogy elmondja, a Jobbik tevékenysége számára felvállalhatatlan, ezért ő nem kíván a párt színeiben indulni, hanem egy civil egyesületet képviselve vesz részt a választásokon.

Két és félmilliárdért veszik vissza a repteret

Zárt ülésen, vita nélkül született meg a döntés, miszerint a város visszavásárolja az Alba Airport Kft-t, úgy, hogy annak minden ingatlana, minden engedélye is az önkormányzat tulajdonába kerül. Amennyiben az állam a támogatást megítéli (a korábban megítélt 2 milliárd forinton túl további 550 milliós segítséget kér Fehérvár az államtól a reptér vételárához), akkor az üzletrész átruházási szerződést a jogi bizottság újabb átnézését követően alá lehet írni. Amiként a polgármester hangsúlyozta, az október után felálló új közgyűlésnek kell eldöntenie, pontosan milyen szerepet is szán a város a reptér és az ipari park területének. Cser-Palkovics András szerint mindenképpen jó, hogy nem lesz hosszú pereskedés az ügyből.

Kinek készítik elő a terepet?

– A stadion sokmilliárdos felújításánál fontosabb dolgok is lennének Fehérváron. Úgy érezzük, a bontási munkák elindításával a Market Zrt-nek készíti elő a terepet a városvezetés, amely céget Orbán Viktor strómanja vásárolt meg, s a hírek szerint stadionépítéssel kíván foglalkozni – fogalmazott Márton Roland (MSZP). Örvendetesnek nevezte viszont, hogy körvonalazódni látszik a börgöndi reptér sorsának rendezése, amely a város legfontosabb beruházási területe lehet.

Nyílt, őszinte közbeszerzés

– Az elmúlt négy évben minden jogi lehetőséget megragadtunk, hogy a munkákat fehérvári cégek végezhessék el. A stadion bontásában is várhatóan fehérvári cég vesz részt. Az építkezésnél is arra törekszünk, hogy a közbeszerzés átlátható, nyílt, legyen. Akármilyen tulajdonosi változások is történtek, ez nem biztosíték arra, hogy valaki egy közbeszerzési eljáráson nyerjen. Az nyer, aki a legjobb ajánlatot teszi – reagált a felvetésre Cser-Palkovics András.

Knizse Gyula elköszönt

Knizse Gyula nem indul a helyhatósági választásokon, megköszönte a választóknak, a közgyűlés tagjainak és a hivatalnak a sok segítséget. „Voltak viták, de sikerült kulturáltan mindent megbeszélni" – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!