Hírek

2014.09.30. 15:02

Kígyók az iskolában

Székesfehérvár – Boák, pitonok, siklók, madárpókok és egy tüskésfarkú varánusz is beköltözött a Zentai Úti Általános Iskola aulájába. No, nem invázióról van szó, csupán egy hüllőkiállítás részei.

Buthy Lilla

Az örökös öko iskola nem először ad otthont ilyen kiállításnak. A Zentai igazgatónője szerint, a gyerekek nagy része érdeklődő, és igenis szeretik a hüllőket. Sőt, a bátrak meg is fogják, vagy nyakukba is veszik a csúszómászókat.

– A kígyó misztikus állat. A népmesékben is sok kígyó szerepel, a Bibliában is ott van, az ember vagy vonzódik hozzá, vagy irtózik tőle, de senkit nem hagy közömbösen. Hétfőn rendhagyó természetismeret órán vehettek részt a gyerekek, ahol előadást hallgathattak meg a hüllőkről – mondta el az igazgatónő Hekeliné Halmos Marianna. A kiállítás atyja, Gyöngyösi Miklós saját állataival járja az országot, 1992 óta foglalkozik hüllőkkel. Elmondta, a texasi patkánysikló a legfiatalabb, mindössze két hónapos, a legidősebb állat pedig tizenkét év körüli.

– A diákok kilencven százaléka a terráriumok előtt tölti a szüneteket. Megvannak a „törzsvendégek”, akik bátran megsimogatják az állatokat, és persze azok is, akik félnek, vagy undorodnak. Természetesen mindegyik hüllő ártalmatlan, nem jelentenek veszélyt a gyermekekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!