Hírek

2017.01.29. 12:10

Kínai forrás révén fejlesztik a vonalat

Velence - Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően jelentősen javult a vasúti árufuvarozás helyzete, a legtöbb tranzitvonalon lassítás nélkül átjárható az ország.

Ezt a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója mondta pénteken Velencén, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége nemzetközi közlekedéslogisztikai konferenciájának második napján. Dávid Ilona azt követően mondott beszédet, hogy az MLSZKSZ-től átvette a Logisztikai Érdemrend díjat.

Kiemelte, hogy a következő években folytatódnak a villamosítási projektek, így valamennyi szomszédos ország felé elérhető lesz a minőségi, olcsó vasúti árufuvarozási szolgáltatás. Emlékeztetett arra, hogy a szerbiai irány volt sokáig az egyetlen kivétel, mert a Belgrád felé vezető korridor nem volt az európai uniós hálózat része, és így 2030-ig nem lett volna forrás a fejlesztésére.

Elmondta: a Budapest- Belgrád vasútvonalat végül kínai forrásból fejlesztik egy nagy nemzetközi projekt részeként, hogy a görög Pireusz kikötőjébe a kelet-ázsiai hajókon érkező konténereket vasúton szállítsák tovább Nyugat-Európa felé. Úgy vélte, Magyarországon át számos szárazföldi logisztikai terminál gyorsabban elérhető, mint egyes nyugat-európai kikötőkből.

Dávid Ilona beszélt arról is, hogy a MÁV - bár a Cargo üzletág privatizációja óta nincs korszerű logisztikai tevékenysége - jelenleg is sokféle szolgáltatást kínál a logisztikai piacnak. Példaként említette a közcélú rakodóterületeket, ahol komoly árufuvarozási tevékenység zajlik, főként cukorrépát, gabonát, faanyagot és követ szállítanak azok segítségével.

Ígéretet tett arra, hogy a jövőbeni vasúti infrastruktúrafejlesztéseknél figyelembe veszik az árufuvarozási igényeket, és a rakodóterületeket is korszerűsíteni fogják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!