Hírek

2016.07.21. 17:50

Kiskapuk a hekkereknek

A szoftverek sebezhetőek, nehéz megakadályozni, hogy valaki feltörje a számítógépünket, telefonunkat, és ellopja a rajtuk tárolt információt. De védekezni lehet és kell is a szakember szerint!

Sebestyén Lilla

Lehallgatni valakit úgy, hogy nem is telefonál, csupán csak a közelében van a mobilja. Biztonsági-rendszereket meghekkelni, feltörni egy számítógépet és lehalászni róla az összes létező adatot, vagy bemérni valakit a GPS készüléke alapján - a krimisorozatokban, akciófilmekben gyakran látjuk ezeket, az olykor szürreálisnak tűnő trükköket. Mondhatnánk, hogy az alkotás szerves részét képezi a nézők megtévesztése, de ez esetben egy kicsit sem túloz Hollywood, sőt, olyan dolgokra is képesek a profi számítógépes szakemberek, melyekről még csak hírből sem hallunk.

Mezner Csaba információbiztonsági szakértő szerint ma már mindent ki tudnak deríteni rólunk, ha akarnak.

- Egész nap be van kapcsolva a telefonunk, arról intézzük a levelezésünket, online bankolunk , tároljuk rajta a jelszavainkat. Ha valaki összegyűjtené az okostelefonunk adatbázisában tárolt metaadatokat, vagyis információs szeleteket, az egész napunkat le tudná festeni, sőt az alapján, hogy melyik routerre csatlakozott rá a telefonunk, még egy térképet is tudnának rajzolni az útvonalunkról - magyarázza a szakember, majd hozzáteszi: persze ez még nem azt jelenti, hogy le is nyomoznak bennünket. A szokásainkat viszont követik: a telefonokra feltelepített applikációk gyakorta kérnek hozzáférést a profiloldalunkhoz, az ismerőslistánkhoz vagy éppen a képeinkhez, összegyűjtik az adatokat, és eladják a megfelelő cégeknek, akik ezután ránk szabott reklámokat, hirdetéseket jelenítenek meg a látogatott oldalakon. Ez még a legártatlanabb módja az adatok felhasználásának.

Mezner Csaba információbiztonsági szakértő elmondta: amit a filmvásznon látunk, csak egy szelete annak, amire igazából képesek a hivatásos hekkerek, ezért fontos, hogy védjük le magunkat

Csaba szerint ettől persze nem kell azonnal kidobnunk az okostelefonunkat és a laptopunkat az ablakon. A lényeg az, hogy fordítsunk időt a biztonságra: - Minden szoftver sebezhető. Ma már a nagyobb cégeknek van arra csapata, hogy ezeket a hibákat megtalálja, és kiküszöbölje. Az adatbiztonságot szolgálja például a most beharangozott önmegsemmisítő, illetve titkosított üzenetküldési lehetőség is, melyet az egyik csevegő alkalmazás vezet be rövid időn belül. Viszont nem bízhatunk mindent a cégekre: annak alapvetőnek kell lennie, hogy a számítógépünkre és az okostelefonunkra is telepítünk egy vírusirtót, sőt, mobilra egy biztonsági applikációt is érdemes letölteni, ami szinte teljes körű védelmet biztosít. Fontos ezeken túl, hogy a jelszavaink hosszúak és bonyolultak legyenek. Minimum nyolc, de inkább tizenöt karakteres, tartalmazzon számot, nagy és kis betűt és lehetőleg valamilyen speciális karaktert is. Ahol van rá lehetőség, kérjünk két lépcsős beléptetést. Gyakran cseréljük a jelszavainkat, ne használjuk újra ugyanazt. Sokat segít a jelszavak megjegyzésében a külön erre fejlesztett jelszókezelő alkalmazás. Ha használjuk az online banki szolgáltatást, állítsunk be limitet, és ha regisztrálunk valahová az interneten - mondjuk egy közösségi oldalra -, kezdjük a biztonsági beállításokkal - tanácsolja a szakember, majd még hozzáfűzi: tény és való, hogy teljesen nem tudjuk levédeni magunkat, de az autótolvaj is inkább azt a kocsit választja, amiben nincs riasztó!



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!