Kocsis Balázs kocsmajáró ember, vallja, egy ódon csapszék az emberi beszélgetések legjobb színhelye

Amikor belépünk Kocsis Balázs zsúfolt műhelyébe, első dolgunk, hogy a küszöbön ügyesen kikerüljük a sörissza cseh író, Bohumil Hrabal fejszobrát. Már sok éve formálta meg a mestert, de mivel sokszor, sok helyütt állítja ki, jó, ha mindig kéznél van.

– Sajnos a kiállításra való hurcolások miatt koszolódik, rá is folyt valami. Ha úgy döntök, hogy már túlzottan kopott az öreg, akkor egy kicsit igazítok rajta – mondja a restaurátornak is kiváló szobrász, aki nemrég Csehországban állított ki sokadmagával, egy aszódi Hrabal-követő társaság soraiban. Valószínűleg ott kenték össze a bámulatos írót sörhabbal.

Kocsis Balázs fehérvári műhelyében az alkotói káosz teremt szövevényes rendet: kisplasztikák, ecsetek, dobozok, szobrok, fúrók, vésők sorakoznak Fotó: Molnár Artúr

– Megmondom őszintén, én egy kocsmajáró ember vagyok. Egész életemben egyedül dolgozom, valamikor emberek között kell lennem. Hát hova menjek? A beszélgetés, szerintem nagyon fontos része az életünknek, az emberek közti kommunikáció, az eszmék kicserélése az egyik legfontosabb dolog, ami bennünket fejleszt, életben tart. Hol legyen ez, ha nem a kocsmában? Hagymásy Andrással beszélgettünk egyszer egy ilyen helyen, s szóba került Hrabal. Megvolt a közös pont. Mondtam, hogy nekem vannak hozzá kapcsolódó alkotásaim – folyt a szó Balázsból éppen úgy, ahogy a sör folyt akkor, amikor Pepin bácsi csapolt Maryškanak Hrabal Sörgyári capricciojában,

A cseh író ihlette alkotásait megnézték az aszódiak, s meghívták maguk közé. Azóta sorra mutatják be együtt ezeket a Hrabal-ihlette műtárgyakat szlovák és cseh területeken és persze idehaza.

– Most, hogy kint voltunk Prágában, a kiskocsmák mellett megjártuk a kerskói erdőt, Nymburkban azt a sörgyárat, ahol Hrabal felnőtt, valamint a temetőt, ahol nyugszik. Mindez adott néhány olyan gondolatot, intuíciót, amelyet érdemes volna leképezni – kaparintottuk meg a művész néhány szobortervét.

Alkotás közben az idei Rönkfeszten, A Szabadművelődés Háza rendezvényén Fotó: Nagy Norbert

Hegesztés, galvanizálás

Kocsis Balázs olyan technikával dolgozik, amellyel mások alig, vagy szinte soha.

– Az öntés és a faragás is rendkívül statikus eljárások. Sőt, az öntés nagyon finom dolgokra nem is igazán alkalmas – mondta.

A hegesztéses, galvanizálásos technika, amellyel szívesen alkot, ezektől jócskán különbözik. – Ezzel a technikával sokkal szabadabban tudok dolgozni, mint a hagyományos megoldásokkal – mondta.

A galvanizálás elektronikai eljárás, az iparban használt technológia. Az eljárás során savas közegben oldatba kerül a fém, ott az anyag iononként vándorol át a pozitívról a negatív pólusra. Végeredményben pedig műalkotássá válik Kocsis Balázs kezei alatt. Így készült például a Fehérvár belvárosában látható emléktábla, amelyet Albert Einstein előtt tisztelegve készített.

Einsteint is megformázta, a Jókai utcában látható Fotó: Nagy Norbert

Diópálinka

Kocsis Balázsról sokan tudják, hogy szeret főzni. Egy közös bográcsozás, egy jó pörkölt összehozza az embereket. Általában diópálinkát kínál még vendégeinek.

– Volt egy rokonom, aki a hatvanas-hetvenes években, orvos lévén, hozzájutott alkoholhoz. Ő is mindig bűvészkedett a különböző pálinkákkal és jófajta ürmösökkel – meséli. – Az én Józsi bátyám, ha megkínált ezekből, nos, illett dicsérni... Máshol is előfordul, hogy le kell menni pincékbe, kóstolni a gazda jó vagy pocsék borát, csak az utóbbit nem szabad elárulni. Talán ezzel kicsit én is így vagyok. Szeretem csinálni a diópálinkát. Jópofa dolognak tartom. Persze nem várom el, hogy mindenkinek tessen. Nyár középen leszedem a zölddiót, beáztatom, most is készül. Karácsonyra szoktam elkészíteni. Fél évig forgatom, rázogatom, elvacakolok vele. Ez egy jó szertartás – avatott be a diópálinka készítés míves filozófiájába a szobrász. – Az ilyesmihez különösen vonzódom. Sokszor mondom is, hogy vagy pálinkafőző lennék, vagy sonkákat pácolnék, ha nem azt csinálnám, amit csinálok. A barátaim, ha telente feljönnek – amikor a belvárosi lakásunk erkélyét teljesen elfoglalják a sonkák és a szalonnák – mindig kérdezik, hogy mégis, mi van itt, húsüzem? – beszélt nagy szenvedéllyel hobbijairól is.

Pár szó az írott szavakról

Kocsis Balázs rajong Széchenyi Zsigmondért. A híres vadász, természetkutató és nem utolsósorban író emléktábláját is elkészíthette, Székesfehérváron, az Ady Endre utcában látható.

– Ő annak köszönhette, hogy valaki lett, hogy fiatalon, amikor Indiát, Alaszkát, Afrikát megjárta, a vadászútjait mániákus precizitással leírta. Később, könyvtárosként írta meg a mai napig sokak kedvencének számító könyveit. Ugyanez igaz Molnár Gáborra is, aki az Amazonas vidékén kereste a kalandokat, mígnem egy balesetben megvakult. Ám utána megírta azokat az élményeket, amelyeket átélt és feljegyzett. Ragyogó ifjúsági regények szerzője! Az írásnak igenis van értelme – vonta le a következtetést Kocsis Balázs.