Hírek

2014.10.29. 20:45

Áll a bál: a lakók nem engedték felszerelni a költségmegosztókat

Székesfehérvár - A lakók egy része úgy érzi, a lakásszövetkezet rájuk akarja erőltetni az új költségmegosztókat. Mennyibe kerülne ez nekik?

Házi Péter

Az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet még augusztusban kereste meg a lakókat, érdemes lenne új, havonta leolvasható rádiós költségmegosztókat vásárolni, így a lakók nem a fűtésszezon végén, a költségmegosztók leolvasása után szembesülnének azzal, hogy adott esetben többtízezer forintot kell még a fűtés miatt befizetniük. A szövetkezet szerint az új készülékeket a felújítási alap terhére vásárolnák meg, a havi leolvasás költségére a rezsicsökkentés nyújtana fedezetet. A lakók, így a József utca 4. alatti épületben élők komoly része szerint viszont nincs szükség a költségmegosztók cseréjére, nem akarnak újabb kiadást. Úgy érzik, a szövetkezet rájuk akarja erőltetni a cserét, ezért többen nem is engedték be a szerelőket.

Odaérkezésünkkor azon is vita alakult ki, sajtónyilvános-e a gyűlés, és hogy ki engedi lefényképezni magát. Ők felemelték a kezüket

Nos, a lakógyűlésre nem csak a Fejér Megyei Hírlap, hanem a Fehérvár TV is eljött. Az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet képviseletében érkező Ódor Zoltán azonban, arra hivatkozva, hogy nem nyilvános megbeszélésről van szó, gyakorlatilag azonnal elhagyta a lépcsőházat a lakók egy részének felháborodására. Többen meg is jegyezték, igenis a nyilvánosságra tartozik az az egy részük szerint méltatlan eljárás, ahogy – véleményük szerint – a szövetkezet rájuk akarja erőltetni a többezer forintba kerülő új költségmegosztókat. A ház közös képviselője, Meixner Lászlóné szerint viszont a ház belügyéről van szó, a békesség kedvéért így hamarosan mi is kisétáltunk a lépcsőházból, hogy a lakók egymás között meg tudják beszélni, mit is szeretnének.

Amit tudni lehet: a négyezer lakást kezelő lakásfenntartó szövetkezet a már említett augusztusi levélben javasolta a lakóknak, hogy a közös költség, pontosabban a felújítási alap terhére cseréljék le új, rádiós leolvasásúra a szerkezeteket, mert így a lakók havonta a tényleges fogyasztásról kaphatnak majd számlát, azaz nem lesz szezon végi elszámoló számla. Ez ugyanis sokaknak többtízezer forintos pluszbefizetést, másoknak hasonló nagyságrendű pénzvisszautalást jelent, ami sok lépcsőházban a feszültségek forrása.

A jelenlegi, fűtési szezon végén történő leolvasás költsége nettó 586 forint költségmegosztónként, a havi elszámolás esetében – a szövetkezet szeptember 29-ei tájékoztatása szerint – a le nem zárult tárgyalások alapján nettó 790 forint költségosztónként egy évben. Ehhez lakásonként 465 forint jön még „online portálhasználat” címén.

A lakógyűlést azért hívták össze, mert több lakó nem engedte be az új költségosztókkal érkezett szerelőket. A lakók egy jelentős része két dolgot nehezményezett. Egyrészt azt, úgy képtelenség dönteni, hogy nem lehet tudni a konkrét árat, ugyanis a szavazólapón ez nem szerepelt. Másrészt, ha lakásonként átlagban négy új készüléket kell felszerelni, az négyezer lakásra vetítve többtízmilliós kiadás. Ezt pedig végső soron a felújítási alapon keresztül a lakók fizetnék. Mi szükség van erre? Miért nem jó a régi, amikor azt a panelfelújítási programban, nem kevés pénzért vásárolták meg a lakók? – vetették fel többen, köztük Halmi Lászlóné, az egyik felháborodott lakó is.

Azok persze, akiknek a ház oldalsó lakása jutott, érthetően szeretnének valamilyen változást az elszámolásban. Többen felvetették, ha néhány fehérvári panelben vissza lehetett állni a légköbméter alapú elszámolásra – ahol nincs év végi újraosztás és így béke van, illetve normális meleg – akkor erre miért ne lenne lehetőség a József utca 4. alatti épületben? Volt, aki azt nehezményezte, hogy a rezsicsökkentéssel megspórolt összeg lenne a fedezet a havi leolvasára. Ezt érdemes lenne inkább a házak üzemeltetésére fordítani.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!