Környezetszépítés: elindulhatunk a nemzetközi versenyen?

2013. augusztus 07., 20:53
komment
Székesfehérvár – A Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny zsűrije csütörtökön járja körbe a város közterületeit.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Mint már sok-sok éve, idén is részt vesz a megyeszékhely a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyen. Róth Péter alpolgármester elmondta: az elmúlt esztendőben rengeteget szépült Fehérvár, de még van mit tenni. Reméli, hogy a következő évben, a nemzetközi versenyen már teljes pompában szerepelhet a város. Ezt követően Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész számolt be az eddig elvégzett munkáról és a kiírt pályázatokról. A versenyen, a fő szempontok közé tartozik a város fejlődésének a mértéke, illetve az, hogy az önkormányzatnak mennyire sikerült bevonnia a lakóközösségeket és a fiatalokat a munkába – mondta el Pollák Erika, az egyik zsűritag, aki a magyarországi verseny megálmodója is egyben.

– Amióta utoljára, 1996-ban segítettem felkészíteni Fehérvárt a versenyre, még teljesen másképpen festett a város. Mostanra – ez már az idevezető úton is látszik – sokkal zöldebb lett itt a táj – vélekedett Erika. A zsűri végigjárja a kiemelt utcákat, és az Arany János Iskola növendékeinek a munkáját is megtekinti, illetve a palotaváros közösségi kertjeiről is meghallgat egy prezentációt, hogy megfelelő képet kapjon a városról. A verseny eredményhirdetése októberben lesz, amikor az is kiderül, elindulhat-e Székesfehérvár a nemzetközi versenyen.

2013. augusztus 07., 20:53

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...