Hírek

2016.02.25. 15:57

Közgyűlési döntések: uszodafelújítás, tűzfalfestés, Mura utca

Székesfehérvár – A városi uszoda felújítására pályázik a város, elindul a Színes Fehérvár Program – döntött a közgyűlés, amelyen a Mura utcai közállapotokról is szó esett.

Házi Péter

Az ülés legelején Földi Judit arra szólította fel Juhász Lászlót és Horváth Tancsa Ágnest, mondjanak ne tanácsnoki posztjukról, miután a legutóbbi ülésen ők nem szavaztak annál az előterjesztésnél, amelyben a közgyűlés elhatárolódott a szélsőséges megnyilvánulásoktól a becsület napi fehérvári „masírozással” kapcsolatban. Juhász László kijelentette, attól, ami Fehérváron történt, elhatárolódik, ám azért nem szavazott, mert igenis meg kell emlékezni a hős magyar katonákról. Tancsa Ágnes pedig annyit mondott, az ominózus közgyűlésen részletesen kifejtette véleményét, Földi Judit figyelmébe ajánlotta, olvassa át a jegyzőkönyvet.

(A közgyűlés végén Fehérvár polgármestere bejelentette, a legutóbbi ülésen bekiabáló – a megemlékezést szervező – illetők elnézést kértek, kijelentették, nem állt szándékukban a városnak kárt okozni, így a részéről lezártnak tekinti a történteket.)

Igencsak megérett már a Csitáry G. Emil Uszoda felújítása, energetikai korszerűsítése. Úgy tűnik, a 2014-2020 között rendelkezésre álló keretből lesz lehetőség erre. A legnagyobb önkormányzati támogatással működtetett uszoda felújítási terveinek készítése már elkezdődött, a pályázatot, amely a nyílászárók, gépészet, s a homlokzat felújítását tartalmazza, az első adandó alkalommal beadja az önkormányzat – mondta Cser-Palkovics András, aki a döntések közül kiemelte, a reformáció 500. évfordulójára emlékezve Fehérváron is feláll egy emlékbizottság. Ez szervezi és bonyolítja majd le az ünnepi eseményeket.

A képviselők Ocskay Gábor szakvezetőtől rövid áttekintést hallhattak a fehérvári jégkorong negyven éves fejlődéséről, s arról is szó esett, hogy a szponzori bevételek az utóbbi 3-4 évben csökkentek, a város közgyűlése támogatása nélkül nem működhetne a csapat, s ha szeretnék az A csoportos válogatott szintjét fenntartani, egy vagy két nagy szponzorra szükség lesz.

A legnagyobb vita azzal kapcsolatban bontakozott ki, miért adja vissza az önkormányzat kezelésébe a rendőrség azt a nyolc, üresen álló Mura utcai bérlakást, amelyeket – mint Szigli István fogalmazott – annak idején azért adtak a rendőrségnek, hogy a beköltöző rendőrök jelenlétével a közbiztonság javuljon. (Itt tizenöt lakásra van bérlőkijelölési joga a rendőrségnek, ebből hétben évek óta laknak rendőrök, nyolc üres.)

– Ha már a rendőrök sem laknak itt, kire bízzuk a környék közbiztonságának fenntartását? Az egyetlen körzeti megbízottra? – tette fel a kérdést Szigli István.

Dienesné Fluck Györgyi tanácsnok szerint egy ideje szigorúbban lépnek fel az együttélés szabályait betartani nem tudókkal szemben, számos esetben mondtak fel emiatt szerződést, nem egy támadást is kap emiatt szociális tanácsnokként. Mégis, ennek köszönhetően javultak a közállapotok a Mura utcában. A polgármester a bérlakások körüli közállapotokkal kapcsolatos kérdésünkre elmondta, az elmúlt hónapokban hozzá beérkezett észrevételekben a korábbi időszaknál kevesebb problémát jeleztek a környéken élők. Annak ellenére, hogy a rendőrség visszaadja a hosszú idő óta üresen álló lakásokat, bízik benne, hogy a közbiztonsági helyzet nem fog romlani a környéken.

Számos kollégának segítettek saját lakás vásárlásában

– A rendőrség számos önkormányzati lakás esetében rendelkezik bérlőkijelölési joggal. Mindössze néhány lakás üres ezek közül, aminek alapvetően a lakások elhelyezkedése és kis mérete az oka: a gyermekes kollégák talán érhetően nem választották a kis lakásokat távolabb a városközponttól. Mivel e lakások régóta üresen állnak, viszont az önkormányzat jelezte, tudna bérlőt találni rájuk, ezért a közös érdekek mentén új alapokra helyezzük a lakásgazdálkodást – számolt be lapunknak a közgyűlési téma hátteréről Nagy Gábor, a megyei rendőrfőkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány helyettese. Hozzátette, számos kollégának segítettek saját lakás vásárlásában.

Márton Roland üdvözölte, hogy a Színes Fehérvár program elkezdődhet

– Horváth Tancsa Ágnes és Juhász László nem ítélte el a szélsőséges felvonulást igen szavazatával, ezért tanácsnoki posztjukról való visszahívásukat javasolom. Hogy határozati javaslat szülessen erről, ahhoz a képviselők egyharmada szükséges, remélem, ez meglesz – fogalmazott Földi Judit.(DK) Márton Roland (MSZP) üdvözölte, hogy a Színes Fehérvár program elkezdődhet. Bízik benne, az I. István középiskola tűzfalán megvalósulhat a Képszórók első alkotása. Szeretné, hogy ne zsűri döntsön, mi kerülhet fel a falra, hanem bízzák ezt a művészekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!