Hírek

2013.09.22. 16:59

Kritikus tömeg

Közel félezren vettek részt vasárnap a Critical Mass nevű kerékpáros felvonuláson a Székesfehérváron.

Klecska Ernő

A biciklisták új útvonalon haladva járták körbe – rendőri felvezetéssel – a várost. A menet 16 órakor a Piac térről, Selyem utca-Sütő utca által határolt füves területről indult. Innen Széchenyi utca – Horváth István utca – Lövölde utca – Budai út – Király sor – Rákóczi út – Várkörút – Mátyás király körút – Zichy-liget – Mészöly Gáza utca – Palotai út – Piac tér útvonalon haladtak. Bár a szervezők eleinte aggódtak, mert körülbelül 2-300 jármű indukt csak el, de idővel oylan sokan cstalakoztak, hogy a végén 5-600 kétkerekű gurult be a célba – mondta Fődi Attila, a fehérvári Critical Mass főszervezője.


A menetben mindeféle szerkezet közlekedett. Voltak kisgyermekek pedál nélküli kerékpárral, akadt, aki rollerrel vágott neki a távnak, s a klasszikus biciklik mellett egészen extrém járgányok is feltűntek. A hosszan elnyúló sort mindenütt csengőszó kísérte.

A Critical Mass, azaz a Kritikus Tömeg egy olyan biciklis felvonulás, amelyet évente egyszer vagy kétszer szerveznek meg, s amelynek az a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a városi bringázásra. 1992-ben, San Franciscóban volt először ilyen felvonulás, azzal a céllal, hogy megmutassák, mennyire barátságtalanok a városok a kerékpárosoknak.



Hasonló felhívás fogalmazódott meg vasárnap a fehérvári felvonuláskor is. A szervezők egy aláírásgyűjtő ívet adtak körbe, amelyben azt kérik a fehérvári városvezetéstől, hogy hogy gondolja újra a belvárosi kerékpáros behajtási tilalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!