Hírek

2017.01.16. 13:15

Külön jobbra kanyarodó sáv lesz a Széchenyin, csökkenhetnek a torlódások

Székesfehérvár – Amíg a déli összekötő út nem épül meg, a Széchenyi-Horvát István utcák kereszteződésében önálló jobbra kanyarodó sávot alakítanak ki, amitől a torlódások csökkenését várják.

Házi Péter

Nyugodtan lehet elképesztőnek nevezni azt a helyzetet, ami a Sárkeresztúri úton, illetve a Széchenyi-Horvát István utcák kereszteződésében nap, mint nap megismétlődik. Ezt a torlódást, legalábbis a befelé vezető irányban a remények szerint a déli összekötő út megépítése oldja majd meg, amelynek szükségességét Vargha Tamás, a körzet országgyűlési képviselője is hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján:

– Ennek az útnak a kormányzati segítséggel való megépítése lehetővé teszi, hogy Alsóváros és Maroshegy városrészekből a Ráchegy, illetve az Öreghegy irányába ne csak az egyetlen mai útvonalon – a Horvát István út érintésével – lehessen eljutni, hanem egy összekötő út tegye könnyebbé a közlekedést a Sárkeresztúri és a Seregélyesi út között. Ennek az útnak a megépítésével válik teljessé a  körgyűrű  ami Székesfehérvár központjának érintése nélkül teszi lehetővé a városban a közlekedést – fogalmazott Vargha Tamás.

– Bízom abban, hogy néhány héten belül a déli átkötő út végleges nyomvonalát is bemutathatjuk, amely olyan nyomvonal lesz, amelyik a lehető legkevesebb problémát okozza majd a környéken élőknek. Sajnos olyan beruházás nem létezik, amelyik valakit ne zavarna – mondta Cser-Palkovics András polgármester, aki hozzátette, Székesfehérvár napközbeni lakosságszáma – azaz amennyien munka, tanulás miatt itt tartózkodnak – olyan 150 ezer fő. Naponta 40 ezer ingázik lakóhelye és a megyeszékhely között, ezért is szükséges a régi úthálózatot bővíteni. A déli összekötő  út persze nem azonnal, hanem  2019-2020 táján valósulhat majd meg, hiszen a  tervezés és az engedélyeztetés egy hosszabb folyamatot igényel.

Fotó: FMH archív

Fontos tudni, hogy a szóban forgó úttal a remények szerint egy időben valósul majd meg az intermodális központ a vasútnál, de hogy annak északi vagy déli részén lesz-e az új buszvégállomás, egyelőre nem lehet tudni: a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. most készíti a lehetséges verziók terveit. Az viszont biztos, hogy az intermodális csomópont részeként megépül a vasútvonal fölött átívelő felüljáró, ami összeköti a Mártírok útját a már említett déli átkötő úttal, így a forgalom még jobban eloszlik majd.

Amíg az új út nem épül meg, addig is  szeretne a város – lehetőségeihez mérten – segíteni a közlekedési viszonyok javításában.  Ennek érdekében egy sávbővítést terveznek a Széchenyi utca Horvát István utcai kereszteződésében: a jelenlegi három bejövő sáv helyett négy sáv lesz  majd itt, a jobb szélsőből kizárólag jobbra, a bal szélsőből pedig balra lehet majd kanyarodni, a belváros felé pedig két sáv megy majd. A külön sávon történő jobbra kanyarodás azért fontos, mert most a közös sáv miatt szinte állandóak a torlódások, hiszen  a legtöbben a Budai út irányába szeretnének innen továbbmenni.

– Az egész városrész számára fontos a fejlesztés, hiszen a városrész szélén helyezkedik el a város egyik kereskedelmi központja, valamint a legnagyobb ipari parkja is – tette hozzá Mészáros Attila alpolgármester, a körzet képviselője.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a déli területeken lehetséges lakóövezeti bővítés is és a lakossági fórumon  igényként felmerült egy háziorvosi körzet kialakítása az Alsóvárosban. A terület fejlesztésére egy külön városrész-fejlesztési koncepció készül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!