Hírek

2014.10.14. 12:45

Láthatatlan gyilkosok között - Nem csak az ebola, a malária és a kolera is öl

Sierra Leone - Az Ebola megbetegedésekben leginkább érintett területen nyújt segítséget a Baptista Szeretetszolgálat. Füredi Kamilla, a segélyszervezet munkatársa válaszolt kérdéseinkre.

Tihanyi Tamás

- Mióta tevékenykedik Sierra Leonéban?

- Először 1987-ben jöttem az országba, akkor 1995-ig éltem itt, aztán 2005-ben tértem újra vissza, azóta folyamatosan itt dolgozom. Utoljára 2006-ban voltam otthon, de akkor is csak látogatóban.

- Mit tud tenni?

- Tanítok, bibliaiskolát vezetek. Illetve ma már csak támogatom őket ebben, hiszen a helyieknek adtam át az iskola vezetését, amit 2005-ben alapítottam. A közelmúltban építettünk egy háromtantermes iskolát is, most az intézmény egyik tantermében alapítottunk egy új gyülekezetet, tegnap ott prédikáltam. Jelenleg az ebolával kapcsolatos munkákra koncentrálunk.

- Milyen most a helyzet?

- Nagyon, nagyon veszélyes, mert az emberek nem értik, mi történik. Nincs változás, pedig szerintem rengeteg fontos dolgot meg tudnának csinálni. Most mindenkinek takarítania kellene, kimeszelnie a kunyhókat, kutakat kellene ásni, a meglévő kutakat kellene mélyíteni. Feladat volna elég, például eltakarítani a szemetet, elásni, a többit kihordani a településen kívülre. Ehhez képest a helyiek csak ülnek és hallgatják a rádiót. Nagy temetési szertartásokat tartanak két-háromszáz résztvevővel, ami az adott helyzetben nagyon veszélyes, de nem adják fel a szokásaikat. Nehéz a gondolkodásukat megváltoztatni. A szegénység is óriási probléma.

Füredi Kamilla nyolc éve nem járt otthon, azóta Afrikában él (Fotó: Baptista Szeretetszolgálat)

- Mit jelent a karantén?

- Az élelmiszereket ugyan beengedik, de kifelé már nem vihetnek semmit, emiatt nagyon sokan nem tudják eladni a terményeiket, ezért nincs pénzük. A kiskereskedők, akikből jópár van errefelé, lassanként tönkremennek. Elterjedtek a csapos vödrök, otthon talán inkább hordónak neveznénk, mert vezetékes víz sehol sincs. Ez a csapos megoldás fontos lenne, mert így mindenki tudna kezet mosni, tisztálkodni, de nincs rá pénz. Amennyit tudunk, segítünk. Ha van pénzünk, vödröket, fertőtlenítőszert, szappant veszünk és viszünk az embereknek, és rozst, hogy ne éhezzenek. De nagyon nehéz a helyzet, és azt hiszem, ha nem dobnak piacra gyógyszert, elég kilátástalan is.

- Lehet így dolgozni?

- A gyülekezeti munkát el tudom végezni, de most inkább az ebolára koncentrálunk. Azok munkáját segítem, akik az ebolával kapcsolatban tevékenykednek.

- A világ jól reagál az ebolára? Van okunk pánikra?

- Nem tudok erre választ adni. Valószínűleg a külvilág sokkal jobban reagál, mint az érintett országok. Magyarország jobban fel van készülve az ebolára, mint Sierra Leone. Az a megérzésem, hogy valahol már gyógyszer is van. Lehetetlennek tartom azt, hogy a nagyhatalmak nem készülnek fel egy lehetséges ebolatámadásra.

- Lesz újra polgárháború?

- Remélem, hogy itt nem. A tízéves háború szörnyűségei után az emberek most békésen élnek. Nagyon jó államelnök van, akit szeretnek az emberek, és aki mindent megtesz az adott helyzetben. Itt is vannak persze panaszkodók, akik a kormánytól várják, amit nekik kellene megtenniük. A másik, amiről szólni kell, hogy az ebola csak az egyik probléma az életükben. Pusztít a kolera, a malária, és más veszély is van. Éjjel például egy nagy fekete kobra jött be az udvaromba. De tovább kell menni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!