Hírek

2013.05.24. 17:50

Lego robotokat építettek

Székesfehérvár - Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja május 24-én, pénteken rendezte meg az I. LEGO-napot, az általános iskolások robotépítő versenyét. A gyerekek által épített robotok versengését délután kettő órától nézhette meg a nagyközönség az Alba Plazában.

Miskei Anita

Az Óbudai Egyetem székesfehérvári központjában számos érdekes, tudománynépszerűsítő rendezvényt szerveznek a következő években. Ezek egyike az általános iskolások számára megrendezett LEGO-nap is. A versenyre jelentkezők közül összesen hat székesfehérvári illetve vidéki csapat kerülhetett a döntőbe, amelyek LEGO NXT robotok megépítésében és programozásában mérhették össze erejüket, felkészültségüket tegnap délután a bevásárlóközpontban. Az egyetem hallgatói segítették a kicsiket, akikre rá is fért a támogatás, hiszen a sok érdeklődő eleinte zavarba hozta a fiatalokat. A lelkes közönség pedig nem tágított, a bevásárlóközpont közepén felállított asztalt sűrűn, tömött sorokban körülállták, mindenki érdeklődve figyelte a robotok versengését.

Az egyetemisták is segítettek mozgásba hozni a robotokat (Fotó: Koppán Viktor)

A versenyző diákok egyébként már pénteken reggel 8 órakor megkezdték a megmérettetést. Az egyetem géptermében kapták meg a pontos feladatot, amit tanári segítséggel megpróbáltak a délelőtt folyamán megoldani. S bizony sikerrel jártak, a robotok működésbe léptek. A végső megmérettetésre délután 14-tól az Alba Plazában került sor, ahol minden csapat robotja végighaladhatott az akadálypályán, melyet kis pingpong labda méretű golyók és ásványvizes palackok képeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!