Hírek

2017.03.23. 15:38

Legyen ingyenes az M7-es Fehérvárnál, amíg a déli összekötő megépül!

Székesfehérvár – Legalább a déli összekötő út megépültéig legyen ingyenes az autópálya Fehérvár melletti szakasza – ezt kéri a város az államtól.

Házi Péter

Miután eldőlt, hogy a Seregélyesi és a Sárkeresztúri utat összekötő út – amely a város belső útjait tehermentesíti – milyen nyomvonalon épül, a város azt kéri az államtól, legalább az út megépültéig legyen ingyenes az autópálya fehérvár melletti szakasza. A város, ha kell, ennek anyagi fedezetét is kész átvállalni – jelentette be Cser-Palkovics András polgármester.

– Amiként a lakossági fórumon ígértük, megvizsgáltuk a déli összekötő út lehetséges nyomvonalait. Egyértelműen kiderült, hogy a legcélravezetőbb a Juharfa utca mellett vezető nyomvonal. Ezért az elmúlt napokban személyesen is egyeztettünk az út építésében érintett lakókkal. Tizenegy ilyen lakóház van, közülük négyet mindenképpen meg kell vásárolnunk az út nyomvonala miatt – mondta Cser-Palkovics András polgármester. Mészáros Attila, a körzet önkormányzati képviselője hozzátette, a másik hét ingatlan esetében felajánlották, hogy az önkormányzat megvásárolja a házat, vagy pedig állják az ablakcsere, szigetelés költségeit.

A polgármester hangsúlyozta, nem egy, hanem három út megépítéséről van összességében szó: a Mártírok útját az Új Váralja sorral összekötő, vasút felett átvezető utat az intermodális csomópont keretében tervezi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a börgöndi reptér és ipari park fejlesztéséhez kapcsolódóan szintén terveznek egy harmadik utat, ami a 62-es és 63-as utat még délebbre köti össze egymással.

Az Auchan körforgalom bővítéséről is tárgyal a város az állammal Fotó: Koppán Viktor

– Korábban is szerettük volna, hogy az M7-es fehérvári szakasza időlegesen ingyenes legyen, de mivel most eldőlt, hogy a déli összekötő út kétszer egy sávon, 50 kilométerperórás sebességkorlátozással megépül, joggal kérhetjük az államtól, hogy behatárolható ideig, az út megépültéig tegye ingyenessé a szakaszt. Jelenleg ugyanis ez az egyetlen alternatívája a Sárkeresztúri-Széchenyi-Horvát István utca iránynak. A város kész vállalni az esetleges bevételkiesés miatti kompenzációt is – mondta Fehérvár polgármestere, aki hangsúlyozta, az Auchan körforgalom bővítésével kapcsolatban is megkezdték a tárgyalásokat az állammal.

Alsóvárost nyilvánvalóan megterheli majd az útépítés, ezért Mészáros Attila ragaszkodott ahhoz, hogy a körzetben a régóta hiányzó közösségi fejlesztések valósuljanak meg. Hetente legalább egy nap lesznek kihelyezett orvosi rendelések, valamint a Juharfa környéki hat utcában teljes útfelújításra kerül sor, beleértve a járdákat és a közvilágítást is. A Sóstó keleti kapujánál pedig létrehozzák a városrészi közösségi házat. Az Akácfa utcában egyébként napokon belül megkezdődik a teljes útfelújítás.

"Ellenzéki siker"

– Két év tiltakozó akciói sikerre vezettek, a Fideszes városvezetés végre megértette, hogy az M7 autópálya elkerülő szakaszának fizetőssé tétele súlyosan sérti a Székesfehérváriak érdekeit. Végre csatlakoznak az autópálya díjmentes használatáért folytatott küzdelmünkhöz. Egyszerűbb lett volna be sem vezetni! – reagált a bejelentésre Földi Judit (DK) önkormányzati képviselő és Márton Roland (MSZP). Földi Judit hozzátette: újra kell programozni a jelzőlámpa rendszert és fel kell számolni a forgalmat lassító útszűkítéseket is, miközben a közösségi, kerékpáros közlekedést erősíteni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!