Hírek

2014.10.09. 13:35

Manó lehet a szupersztár!

Pusztaszabolcs - Óriási sikert ért el a ParaSzuperSztár országos tehetségkutatón a tízéves Harza Márk. Az Európában egyedülálló csontfejlődési rendellenességgel született kisfiú olyan szépen mesélt az elődöntőben, hogy a felnőtteket maga mögé utasítva jutott a döntőbe.

Házi Péter

A ParaSzuperSztár zsűrijének a szívébe is belopta magát a közvetlen, vidám kis Márk. Nagy feladat vár rá, hiszen a döntőben ismét felnőttek között kell bizonyítania, hogy ő a legjobb előadó (Fotó: Házi Péter)

Amikor a tízéves Harza Márk csillogókék kerekesszékén begurult az angyalföldi művelődési ház színpadára, a ParaSzuperSztár elődöntőjébe, a sok-sok felnőtt versenyző közé, nem sokan mondták volna, hogy a kétnapos verseny után ő lesz az egyike annak a tizenkilenc tehetségnek, akit a zsűri bejuttat a decemberi döntőbe. Ám amikor a törékeny kisfiú belekezdett Lázár Ervin meséjébe, a komplett zsűri álla leesett.

Márk számára a mesélés sokkal több holmi időtöltésnél: a mesék szárnyán olyan világokba repülhet, ahol megszűnik az a rettentő fájdalom, ami naponta olykor többször is előtör a gerincéből, a hátából, a csípőjéből. A mesék világában akár futóbajnok vagy daliás királyfi is lehet a valóságban egy ritka csontfejlődési betegséggel született fiú, aki öt éves korában Svájcban egy komoly, életmentőnek nevezhető műtéten esett át. Márk már akkor nagyon szerette a meséket, no meg az operetteket, nagy álma volt, hogy még a műtét előtt találkozhasson Dolhai Attilával, az ismert operetténekessel. Nos, a kisfiú vágya teljesült, Attila olyannyira megkedvelte Márkot, hogy azóta is tartják a kapcsolatát, hatodik születésnapjára például tortát kapott a társulattól!

- Nagyon jól ment a mesélés, Both András színész a produkcióm után azt mondta, akármit hoz is a sors, soha ne hagyjam abba, nekem ez az utam! Aztán a végén még egy viccet is elsütöttem: Mi a nő négy legkedvesebb állata? Egy nerc a nyakában, egy jaguár a garázsban, egy bika az ágyban és egy marha, aki mindezt fizeti - mondja nevetve Márk. És csak dől belőle a szó, közben a facebookon megmutatja az elődöntő képeit, egy-két emailt elküld a rajongóinak . És csak mesél és mesél. Olyan pozitív életerő árad belőle, amit sok egészséges, de a világot sötéten látó ember megirigyelhetne tőle. De hát Márk tulajdonképpen egész-séges is a szó eredeti értelmében: egész életet él, mert azt csinálja, amit imád. Egész ember ő, mert a betegsége ellenére mindenben megtalálja a pozitívumot. Az orvosok szerint a sok-sok műtétre, például csípő- és bokaprotézisre is szüksége lenne, hogy állapota ne romoljon. Senki nem tudja mit hoz a jövő, ám Márk, vagy ahogy édesanyja, Erika nevezi, Manóka most a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által szervezett tehetségkutató verseny decemberi döntőjére készül.

A nyertesek között egymillió forintot osztanak szét, s talán jövő tavasszal elkezdődhet egy tehetséggondozó program is, amely segítheti a legtehetségesebbek kiteljesedését. Egy megye szurkolhat most a kis Márkért, hogy amint az elődöntőben, úgy a döntőben is csillogó sikert érjen el. Nem lehet máshogy, ennek a mesének folytatódnia kell!




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!