Hírek

2015.05.29. 13:36

Maraton, borral és vidámsággal

Enying - Az ország borvidékeit köti össze a május 23-án indult Nemzeti Bormaraton, amelynek enyingi rendezvénye igen jól sikerült.

Házi Péter

Este 9 órakor, Simontornyáról indultak azok a futók, köztük az enyingi Gebula Béla Ákos, Dely Zsolt és Simotics József, akik úgy döntöttek, ha törik, ha szakad, lefutják az Enyingig tartó, közel maratoni, harmincegynéhány kilométeres távot. Tették mindezt a Nemzeti Bormaraton keretében, amely jelenleg is tart, s amelynek célja, hogy a vállalkozó kedvű futók két lábon kössék össze Magyarország borvidékeit.

Simontornyáról indult a Nemzeti Bormaraton Enyingig tartó futama, amelyen több enyingi is résztvett
Fotó: Nemzeti Bormaraton

Enyingen, a művelődési ház szervezésében külön sátorban mutatkozott be a Borbaráti Klub és az Enyingi Borkedvelők Rendje. Amint Pallag Mihálytól, az utóbbiak elnökétől megtudtuk, többek között Komáromi Mihályné, Nagy József Ödön, Rack Flórián és Pallag Csenge borait kóstolhatták az érdeklődők, akik estére, a Simontornyáról való befutás tervezett idejére egyre többen lettek. Nemes Diána szervezésében vidám műveltségi vetélkedő is zajlott, a szőlészetről, Enyingről és egyéb kérdésekről faggatták a résztvevőket, akikre olyan mókás feladatok is vártak, mint az akadályfutás, kezükben egy tálcán lévő borral, vagy éppen a lopótök kezelésének minél professzionálisabb bemutatása. A Batthyány iskola, a Barátság nyugdíjas klub, a Zumba kör, valamint az Intézményvezetők csapata közül utóbbiak nyerték a derbit. (Kizárólag hölgyek alkották a csapatot, amely titokban szerveződött.) 11 óra tájban aztán a futók is beértek, másnap Enyingről indult tovább a Bormaraton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!