Hírek

2017.06.18. 11:01

Marhaüldözés a pázmándi Szőlőhegyen

Több pázmándi önkéntes tűzoltót és polgárőrt is „kényszerű” kirándulásra riasztottak a helyi Szőlőhegyre.

E. Várkonyi Péter

Több kilométert tettek meg, hol kényelmesen gyalogolva, de volt olyan 10 perc, amikor futni kellett. Marhákat üldöztek, akik egy óvatlan pillanatban törtek ki a kerítéssel is védett birtokon, a legelőjükről, a falu szélén lévő birtokról.

A marhák még nem szokhatták meg új istállójukat, mert gazdájuk egy nappal korábban vásárolta őket. Lehet, hogy az új, idegen hely ismeretlensége miatt rontott ki a két marha és járta be a számukra ismeretlen világot. Elképzelni sem lehetett, hogy maguktól találnak haza, ahogy ezt elképzelné az ember.

Egykoron még Pázmándon is több marha volt, akiket reggel, korán kihajtottak a legelőre és délután, harangszóra tértek haza. Ez a két marha azonban beindult a hegyre és fogócskáztak a tűzoltókkal, polgárőrökkel, akiket segítségül kért a gazda.

Az üldözéses játék másfél óráig is eltartott. Kilencen üldözték a szökevényeket, próbálták bekeríteni mind a kettőt, de hiába.. A szőlősorok között is ment az üldözés, a marhák sorra bújtak át a karók között, Ezt az utat persze a tűzoltó-polgárőr csapat nem mindig tudta követni azonnal, hiszen a sorokon átmenni nehezebb volt az embereknek.

Hegyre fel, hegyről le tartott a kényszerű „kirándulás". Volt pillanat, amikor fél méteren múlt a befogás sikere, de a marhák egy hirtelen fordulattal vették másfelé az irányt.

Fotók: E. Várkonyi Péter

A küzdelem kimenetele azonban nem lehetett más, mint az ember kis győzelme a marhák felett. Befogták mind a kettőt, a karámban pihenték ők is ki a nagy hajszát. A győzedelmes kézfogás sem maradt el, amivel a hálás gazda megköszönte a segítséget..

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!