Hírek

2017.02.26. 19:55

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Székesfehérvár - Február huszonötödike 2001 óta a kommunizmus áldozatainak emléknapnapja.

B. Kiss László

Fehérváron, az 56-osok terén a Ciszterci gimnázium diákjai adtak megrendítő műsort szombaton, a kommunizmus áldozatainak napja alkalmából tartott koszorúzáson. Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, a jelenlevők között név szerint is köszöntötték a város, a megye, a kormányhivatal, illetve a fehérvári járás vezetőit. A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai drámai erejű műsorukban fölelevenítették, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a kisgazdapárt politikusát, dacára annak, hogy védte a mentelmi jog, és a Szovjetunióba hurcolták. A műsor irodalmi művekből vett idézetek, s a kortársak írásai alapján adott képet a korról.

Koszorúzással zárult a szombat délelőtti megemlékezés  Fotó: Koppán Viktor

Képet arról, hogy milyen sokrétű volt a kommunizmus diktatúrájának eszköztára, valamint arról is, hogy mennyire széles az áldozatok köre. Nemcsak a kifosztottak, az elhurcoltak, a kivégzettek voltak áldozatok, de azok voltak az özvegyek vagy árván maradtak is. A műsor gimnazista szereplőinek számszerűsített leltára szerint 1105 személyt itthon, 2700-at a Szovjetunióban végeztek ki. A több évi börtönt elszenvedettek száma itthon 38 ezer 500, a Szovjetunióban pedig 39 ezer 500 volt. Az internáltak száma itt 23 ezer 800-at, ott pedig 39 ezer 600 főt tett ki. A kitelepítettek száma 23 ezer 600 volt, a szovjet hadifogságot elszenvedetteké pedig mintegy 680 ezer.

Törő Gábor országgyűlési képviselő a koszorúzás alkalmával mondott beszédét egy Szamuely Tibortól, a vörös terror első számú irányítójától vett, 1919-es idézettel kezdte: „a vértől nem kell félni, a vér a cél. Erősíti a szívet és a proletár öklöt.” A szónok is felidézte a magyar demokrácia történetében vízválasztónak számító napot, 1947. február 25-öt, amikor sokak számára világossá vált: elveszett a szabadság, a háborúból lábadozó Magyarország betegágyánál a polgári ápolókat a kommunista „szakemberek” váltották föl. A kommunizmus elvette a terményt, elvette a hitet, el sokak életét, ám a mártírok kiontott vére magvetés - fogalmazott Törő Gábor, aki azzal a mondattal fejezte be emlékezésre buzdító beszédét, hogy „Isten óvja Magyarországot!”A méltó megemlékezés koszorúzással, illetve a Szózat hangjaival zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!