Megkezdték az enyingi tanuszoda építését: nyáron strandként is üzemel majd

2016. december 09., 11:33 szerző: Házi Péter
komment
Enying – Régi álom lépett a megvalósulás szakaszába Enyingen: az alapkőletétellel megkezdődött a tanuszoda építése, amelyet 2017 végén vehetnek birtokba az enyingiek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Évek óta szorgalmazott és várt fejlesztés kezdődött meg december 8-án Enyingen, ahol a nemzeti infrastruktúra fejlesztési program keretében letették a tanuszoda alapkövét. Ezt megelőzően a Vas Gereben Művelődési Házban Viplak Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket, s örömét fejezte ki, hogy a térség egy ilyen, egészségre nevelő épületet kap. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a programban a kormány saját költségvetési forrás terhére biztosítja a mintegy 360 millió forintos beruházás költségeit.

Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője pedig azt hangsúlyozta, a több évtizedes álom megvalósítása nagyban hozzájárul az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Az alapkőletételen részt vett Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója is,  aki szerint a már futó és most induló projektek a kezdetét jelentik annak a fejlesztési programnak, ami esélyt teremt a helyi közösségek megtartó erejének növelésében, a sport és a mozgás népszerűsítésében.

Ünnepi műsort adtak az Enyingi Szirombontogató Óvoda, a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola gyermekei és tanulói, majd az alapkőletétellel együtt egy időkapszulát is elhelyeztek a földben.

A munkagépek egyébként már gőzerővel dolgoznak, az alapot ássák, s ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2017 kora őszére kész az épület, s a szakhatósági engedélyek megérkezését követően ki is nyithat majd a tanuszoda.

Az épületben helyet kap egy tízszer hat méteres, 80 centi mély tanmedence, amelyben 28 fokos lesz a víz és egy huszonötször tizenöt méteres nagymedence is két méteres vízmélységgel. Ezentúl lesz szauna és mindenféle kiszolgáló létesítmény is. Az épület az elképzelések szerint a délelőtti, kora délutáni órákban az óvodai, iskolai úszásoktatás színtere lehet, kora reggel és este pedig bárki élvezheti majd az építmény által kínált sportolási, kikapcsolódási lehetőségeket az enyingi járásban.

A tervezők olyan megoldást találtak ki, hogy a nagymedence melletti oldalfalak viszonylag könnyen kiszedhetőek, megnyithatóak lesznek, így nyáron strandként is működhet majd a tanuszoda, amely a Batthyány-kastély egykori kertjében kapott helyet.

Házi Péter

2016. december 09., 11:33 szerző: Házi Péter

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...