Hírek

2014.07.03. 15:30

Megszépült az enyingi rendőrőrs

A felújításoknak köszönhetően kellemesebb környezetben tudják fogadni az őrsre érkezőket a mezőföldi településen. Második alkalommal adták át a városban az Év Rendőre díjat.

V. Varga József

A közmunka program nyomán, az önkormányzat jóváhagyásával, egy ügyes kezű szakember segítségével megújult rendőrőrs világítási rendszere, az elavult armatúrákat újakra cserélték. Angyal Gábor alezredes, őrsparancsnok elmondta: a megyei főkapitányság vezetése ennek kapcsán engedélyezte az épület külső és belső esztétikai felújítását. Teljes belső festés készült, új festést kapott a külső homlokzat és a kerítés.

Az őrsparancsnok kiemelte: az önkormányzattal tradicionálisan jó a kapcsolatuk, így újabb kérésüknek eleget téve a testület a járda felújítását is engedélyezte. Térköves járdát készítettek, virágosítottak és füvesítettek.

A felújítások nyomán kellemesebb környezetben tudják fogadni az őrsre érkezőket. A munkák koordinálásával a város Kóródi-Juhász Zsolt jegyzőt bízta meg, illetve Angyal Gábort kérte fel.

Második alkalommal adták át az idén a képviselő-testület által alapított Év Rendőre (Kiváló Közszolgálatért) díjat, melyet az őrsparancsnok javaslatára a városi testület ítél oda. Az Év Rendőre elismerést Szűcs István rendőr törzszászlós nyomozó kapta, a díjat Pődör Gyula polgármester adta át a kitüntetettnek.

Mindez fontos momentum a város életében, a civil szféra és a rendőrség közötti kapcsolatokban tette hozzá Angyal Gábor őrsparancsnok.

 

Címkék#Enying

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!