Hírek

2016.01.11. 20:29

Megszűnhet a Hóman Bálint Alapítvány - A bíróság az Akadémiához fordulhat - csonkán maradt a kuratórium

A Székesfehérvári Törvényszék az MTA állásfoglalását kéri a Hóman Bálint Alapítvány törvénysértő megnevezése miatt - tudta meg a feol.hu. Az alapítvány kuratóriuma egy tagjának halála miatt lényegében működésképtelenné vált.

Klecska Ernő

A Tett és Védelem Alapítvány beadványa nyomán a Fejér Megyei Főügyészség kezdeményezte, hogy a Székesfehérvári Törvényszék kérje a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását a Hóman Bálint Alapítvány elnevezése ügyében. A zsidókkal szembeni állami fellépést szorgalmazó egykori politikust népszerűsítő alapítvány törvénytelen elnevezése miatt a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) tavaly decemberben az ügyészséghez fordult. A törvénysértő helyzet megváltoztatását a hatályos törvények tették szükségessé: Magyarországon ugyanis nem viselheti olyasvalaki nevét egyetlen alapítvány sem, aki tevőlegesen részt vett a XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésében, kiépítésében vagy fenntartásában. Amennyiben állásfoglalásában az MTA is aggályosnak ítéli a névválasztást, az belátható időn belül a Hóman Bálint Alapítvány megszűnését eredményezheti  adta hírül a zsidó civil szervezet, amely  2012-ben az akkoriban nagyobb nyilvánosságot kapott sorozatos antiszemita kijelentések és általában a romló minőségű közbeszéd miatt hoztak létre.

Amint ismeretes, az elmúlt időszakban komoly vitát váltott ki az a terv, amelynek értelmében Székesfehérváron szobrot állítottak volna Hóman Bálintnak, a zsidótörvények előkészítésében tevékeny részt vállaló vezető politikusnak. A szobor felállítását kezdeményező Hóman Bálint Alapítvány terve azonban végül a civil szervezetek következetes fellépése nyomán meghiúsult.

- Ennek ellenére – a nyilas rendszer kiépítésével, illetve a zsidóság kollektív kitelepítését szorgalmazva – az emberiesség elleni bűncselekményben szerepet vállaló, a nyilasuralmat parlamenti képviselőként támogató Hóman személye ellen úgy tűnik, továbbra sincs kifogása az alapítványnak – fogalmazott a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.

A  2012. évi CLXVII. törvénnyel módosított 2011. évi CLXXXI. törvény kimondja, hogy alapítvány elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. A törvény rendelkezése alapján egyértelmű, hogy alapítvány nem viselheti ma Magyarországon Hóman Bálint nevét. Parlamenti képviselőként ugyanis Hóman a magyarországi zsidókat teljesen ellehetetlenítő, majd létezésüket is fenyegető politika melletti határozott kiállásával jelentős szerepet töltött be a nyilasuralom fenntartásában – szögezi le a  Tett és Védelem Alapítvány , amely éppen ezért 2015. december 14-én a Fejér Megyei Főügyészséghez fordult annak érdekében, hogy a törvénysértő állapot megszűnjön. A kérelem alapján a Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előtt kezdeményezte, hogy a bíróság keresse meg az MTA-t annak érdekében, hogy az intézmény foglaljon állást a tilalom jelen eljárásra vonatkozó megfeleltethetőségéről. Amennyiben a Magyar Tudományos Akadémia a kérdéses névhasználatot a hivatkozott törvény hatálya alá esőnek ítéli, az elhárítja az utolsó akadályt is a Hóman Bálint Alapítvány elnevezésére vonatkozó tilalom érvényesítése elől.

Az alapítvánnyal kapcsolatban egyébként lapunk információi szerint egyébként is kell a bíróságnak foglalkoznia, hiszen január 11-én elhunyt három kurátora közül az egyik, Varga Sándor András újságíró, a fehérvári önkormányzat médiacentrumának alapító hírigazgatója, aki 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét a magyar kultúrában végzett munkájáért. 2015. november 11-én Polgármesteri Elismerő Érmet kapott Cser-Palkovics Andrástól, Fehérvár polgármesterétől, s akinek „pótlásáról" a kuratóriumban gondoskodni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!