Hírek

2016.04.27. 15:19

Megszűnik a vízivárosi iskola, a Németh Lászlóba kerülnek a diákok, pedagógusok

Székesfehérvár – 2007 táján egyszer már majdnem bezárták a vízivárosi iskolát. A megszűnése most azonban szinte biztosnak nevezhető, a szűlöket információink szerint csütörtök délután várják tájékoztató fórumra.

Házi Péter

A pénteki közgyűlés elé kerül a KLIK fehérvári tankerületének javaslata, amely több más mellett arról is szól, hogy a Vízivárosi Általános Iskola megszűnik, az itt tanulók a Németh László Általános Iskolába kerülnek. A vízivárosi iskola épületében pedig átalakítás után az autizmus spektrumzavarral élő tanulók kapnának helyet, akik a helyhiánnyal küzdő Arany János Iskolában tanulnak. A körzet önkormányzati képviselője, Horváth Miklósné szerint az iskola gyermeklétszám csökkenésének az a kétezres évek közepi döntés adta meg a lökést, amely szerint a Sarló utca 1-11. és 2-8. közti háztömbökben lakóknak kötelezően a Széna téri iskolába kellett vinniük a gyereküket. Később a szabad iskolaválasztás lehetőségét visszaállították, de az iskolába jelenleg csak 135 gyermek jár.

– A korábbi ciklus döntésének hatását a körzet öregedése is fokozta, 2011-ben a tantestületi ülésen abban maradtunk, hogy a következő öt évben megpróbáljuk a gyermeklészám növekedését elérni. Sajnos ez nem sikerült, mégha a jövő évi első osztályba valamivel többen is jelentkeztek. Nagyon sajnálom az iskola megszüntetését. A közgyűlésen azt kérjük, a Németh László Általános Iskola vegye fel a Vízivárosi előtagot, így a jó hírű iskola emléke megmarad – mondta kérdésünkre a körzet önkormányzati képviselője, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője. Horváth Miklósné tudomása szerint az iskola tantestületét a KLIK tájékoztatta az elképezelésről, amelyet elfogadott a tantestület.

2007 táján egyébként már felmerült a vízivárosi és a Németh László, valamint a Vasvári és a Vörösmarty általános iskola összevonása a csökkenő gyermeklétszám miatt, akkor tüntetést szerveztek a szülők. Végül az áprilisi közgyűlés napirendjéről 22 igen, 8 nem és 4 tartózkodás mellett levették az összevonás-bezárás kérdését. A probléma ettől persze  nem oldódott meg: hogy a vízivárosi iskola jelentős nagyságú épülete ne legyen kihasználatlan, az Esélyek Házát költöztették be az egyik szárnyba, aztán ide helyezte át székhelyét az Aranykéz Szakképző Iskola is. Az Esélyek Háza megszűnt, de a Székesfehérvári Intézményi Központ költözött a helyére. Jelenleg egyébként az épület alsó részét a SZIK foglalja el, az emeleten pedig az Aranykéz Szakképző Iskola és egy-egy osztállyal a vízivárosi iskola működik, a nyolcadik osztályba például tizenegyen járnak mindösszesen.

– Nem látok semmilyen, felmérést, hatástanulmányt a KLIK részéről az iskola megszüntetésével kapcsolatban,  nem derül ki, a beavatkozás milyen problémát kíván orvosolni és milyen következménye lesz a  rendszer egészére – fogalmazott megkeresésünkre Márton Roland (MSZP), aki szerint „Fehérvár önkormányzata semmiképpen sem támogathatja a KLIK közoktatásromboló tevékenységét”. Márton úgy tudja, a vízivárosi iskolába beiratott leendő elsősök szülei éppen tegnap kapták meg a felvétel tényéről szóló levelet.

Információnk szerint egyébként holnap délután mindkét iskolában tájékoztató fórumra várják a szülőket.

Az átszervezéssel egyetlen pedagógust sem kell elbocsátani

A KLIK Székesfehérvári Tankerületét is megkerestük az ügyben, álláspontjuk szerint az átszervezés a szülők és a tanulók számára sem jelent aránytalan terhet, hiszen a Németh László iskola mindössze 450 méterre található a másik iskolától. „Amennyiben a Vízivárosi Általános Iskola beolvad a Németh László Általános Iskolába, úgy valamennyi jelenlegi tanuló biztonsággal elhelyezhető a jogutód intézmény falai között, és egyetlen pedagógust sem kell elbocsátani, továbbra is szükség lesz munkájukra.” – kaptuk a választ. Az iskola lassan egy évtizede szükségessé váló átszervezésének elsődleges indoka, hogy a tanulói létszám évről-évre csökken. Az az általános iskola, amely indulásakor több mint 500 tanulónak biztosította a korszerű nevelés-oktatás lehetőségét, mára évfolyamonként egy osztállyal működik, jelenleg 135 tanuló jár az iskolába. Ez osztályonként nem egészen 17 fős átlagot jelent. A nemzeti köznevelésről szóló törvény az általános iskolai évfolyamokon 23 fős átlagos osztálylétszámokkal számol. A jogszabály alapján az átszervezésről az oktatásért felelős miniszter dönt május utolsó napjáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!