Hírek

2016.10.25. 13:28

Megütötte az apját, letartóztatták

Pákozd - A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint a szervezet súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a 38 éves férfinek az előzetes letartóztatását, aki 2016. október 22-én a vele szemben hatályban lévő, a szülei ingatlanától őt távoltartó végzés ellenére ittas állapotban megjelent a szülei pákozdi házánál, velük szóváltásba keveredett és édesapját ököllel megütötte.

Kocsis Noémi

A gyanúsított másnap is visszatért a szülői házhoz, ám mivel az éjszakai órákban oda bejutni nem tudott, megöléssel és a ház felgyújtásával fenyegette anyját és apját. Közben a ház ablakát betörte, megpróbált bemászni és az ablaknál lévő hűtőszekrény zsinórjával ismét megkísérelte az édesapját megütni. Az idős férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.

"A gyanúsított a terhére rótt cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próba idejének hatálya alatt állva, annak dacára, valamint a szülei házától távoltartó végzésben foglaltakat megszegve valósította meg, ezért tekintetében a bűnismétlés reális veszélye fennáll" - írja az Ügyészség közleményében. A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását, de a döntés  egyelőre nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!