Lépten-nyomon menekülteket látni Bicskén

A Tisza árterében elfogott migránsok Szeged közelében. Sokan kerülnek közülük is Bicskére
Fotó: MTI Balogh Zoltán

Nyoma sincs már azoknak a jó hangulatú menekültnapoknak, amelyekre még néhány évvel ezelőtt is büszkén és nagyon várták a sajtó képviselőit a bicskei menekülteket befogadó állomásra. Sokszínű kulturális programokkal, különleges, a bentlakók által készített ételekkel készültek a látogatóknak, s mesélték, ki honnan érkezett, hová tart. A háromszázas létszám akkor egy viszonylag nyugodt, kisvárosias légkört tett lehetővé a befogadó állomás erős kapuján belül is. De valami megváltozott. A menedéket kérők száma a sokszorosára nőtt, s ma ott tartunk, hogy a bicskei állomáson – a hivatalos adatok szerint – megközelítőleg ezer főt szállásolnak el a pár száz fő befogadására alkalmas táborban. Esély sincs rá, hogy engedélyt kapjanak – szóltak, amikor be akartunk jutni az állomásra. S végül így is lett: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nem engedélyezte a belépést.

Az óriásira duzzadt menekült létszám a városban járva azonnal látszik. Nem kell sokat gyalogolni ahhoz, hogy az ember keleti nyelveket beszélő férfiak csapataira akadjon.

– Tudomásom szerint már több mint ezren vannak. Nekem egyébként semmi bajom velük – mondta egy bicskei hölgy, reflektálva arra a nem a nemrégi hírre, amely szerint a minap kést rántott egy menekült a helyi hipermarketben. S talán éppen ez volt az ok, amiért nemrég felvetődött a politikában, hogy a menekülttábor kapuja legyen zárva: a bentlakók ne mehessenek ki a városba csak úgy.

– Pedig nem gyakori az ilyen, és úgy tudom, zavart volt a férfi, amikor záráskor az áruházban volt – tette hozzá a feol.hu által megkérdezett bicskei hölgy, aki azért nem tagadta: – De tény, hogy nagyon sokan vannak. A legtöbben a vasútállomáson. Budapestre mennek, papírokért vagy Tata felé, ha már megkapták őket.

S tényleg, a kisváros egyszerű vasútállomásán menekült családok, fiatal férfiak néznek az érkező vonat irányába, amely a fővárosba tart. Az egyéves gyerekektől kezdve a csadort viselő nőkig mindannyian reménykedve várnak. Nem csupán vonatra – lehetőségre, hogy továbbmenjenek Magyarországról. Legtöbben ugyanis nem maradnak itt. Ahogy az az iraki férfi sem, aki alig-angolsággal próbálta elmesélni élete történetét. Ő már Budapesten dolgozik, autókkal foglalkozik. Családját előre küldte, most arra vár, hogy utánuk mehessen – árulta el a harcok elől menekülő fiatal, átlagosan öltözött férfi. A vasútállomáson várakozóknál csak a helyi hipermarketben vannak többen, amely eleve közel van az állomáshoz.

– Nagyrészt rendes emberek, persze volt már probléma – mondta szűkszavúan egy ott dolgozó, aki szerint pont úgy van ez, akár a magyar embernél. Javarészt nézelődnek a menekültek, s a leglényegesebb árukat vásárolják.

– Ebéd lesz – próbálta elmutogatni egyikük. Kezében liszt, alma, víz, másikuknál lekvár. Legtöbben Afganisztánból, Irakból, Iránból jöttek, de sokan menekültek Koszovóból, Szomáliából és Nigériából is. Az itteni egészségügy számukra ötcsillagos, nem is szívesen várják ki a sorukat – mondta egy bicskei asszony, mégis mosolyogva, nem zsörtölődve. – Ha terhes, ha foga fáj, azonnali ellátást akar. Ezenkívül én nem tapasztaltam mást, csak hogy sokan vannak. És hogy a nőknek néha „beszólogatnak” a menekült férfiak.

A helyi fiatalok többsége – mesélik néhányan közülük – kerüli a táborlakókat, illetve a konfliktusok lehetőségét. Nem épp félelemből, inkább a békesség kedvéért, ami egyébként évtizedek óta lehetővé teszi, hogy a bicskeiek és a menekültek együttéljenek. Úgyis gyorsan továbbállnak, nem töltenek itt sok időt – tette hozzá egy bicskei fiatal.