Hírek

2016.01.27. 15:28

Menet közben kinyílt a buszajtó, egy hölgy mentette meg a diáklányt

Székesfehérvár – Majdnem kizuhant a buszból menet közben egy lépcsőn utazó lány, mert az ajtó hirtelen kinyílt. A mellette álló utas mentette meg őt a kizuhanástól.

Házi Péter

– A Jancsár körforgalom  után tartott a busz a Piac tér felé, amikor hirtelen kinyílt a mellettem lévő ajtó. Ha nincs ott  a hölgy, aki utánamnyúlt, hogy ne essek ki, lehet, hogy most a kórházban lennék – mondja a 16 és fél éves Andrea, aki azon a bizonyos keddi reggelen az Enying felől érkező helyközi járaton utazott. Mivel a szólóbusz tömve volt, így a második lépcsőig jutott fel, ő állt a legközelebb az elmondása szerint igencsak régi busz ajtajához. A gimnazista lány nem emlékszik arra, hogy a sofőr észrevette volna a dolgot. A busz megállt, az ajtó becsukódott, aztán továbbindultak a Piac tér felé. Ő meg remegő lábakkal az iskolába. Keresztanyja az interneten kutatta fel azt a hölgyet, aki megmentette Andreát, s nagyon hálás volt neki mindezért. Azért kívánt nagy nyilvánosságot „csapni” az ügyben, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen eset.

„Kollégánk a végállomás előtt néhány száz méterrel a műszerfalon visszaigazoló lámpa felvillanásával érzékelte, hogy az egyik ajtót nyitottnak érzékeli a rendszer. Megállt, kinyitotta, majd becsukta az érintett ajtót és folytatta útját. A helyszínen az utasok nem jelezték, hogy a lépcsőn utazó diák majdnem kiesett a kinyíló ajtón, erről először az újságíróktól értesült társaságunk. Mivel a sofőr elmondása szerint nagyon sokan utaztak a járaton, szemmel nem is érzékelhette a történteket – reagált az esetre Pruzsina Alice, a KNYKK Zrt. sajtószóvivője. A buszt megvizsgálták, valószínűleg elfagyhatott a levegőrendszere  a rendkívüli hideg miatt. Mint ígérik, az eset után a KNYKK Zrt. buszain kéthetente elvégzett aknás átvizsgálásán még nagyobb figyelmet fordítanak a szakemberek az ajtók nyitó-zárórendszereinek átvizsgálására.

A modern elektronikai rendszerrel működő autóbuszok biztonsági rendszere jelentősen eltér a régebbi járművekétől. Előbbieknél magát az elindulást is blokkolja a nyitott ajtó. Utóbbiak esetében pedig – mint az enyingi járatnál is – egy visszajelző lámpa fénye figyelmezteti a sofőrt arra, hogy nem megfelelően záródik valamelyik ajtó. A hibát, amelyet a sofőrök jeleznek, vagy azonnal, vagy a következő esedékes átvizsgáláson kijavítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!