Balogh Ferenc a pódium fényességéről és sötétségéről

Balogh Ferenc mindent elért, amit elérhetett. Tagja volt a Madách Színháznak, szólistája a legendás Bergendy Zenekarnak, szinkronizált filmekben, bejárta Európát akkor, amikor gyarló ember külföldre csak négyévente utazhatott. Mégsem volt boldog. Belső valósága tönkrement, házassága megromlott. Zűrzavar, tragédia ezt élte belül, míg mi őt a színpadon a fényben láttuk. Mi vezetett ide, és mi vezette ki ebből az életből? - erről beszélt sokaknak a Hit Gyülekezete Szabadegyetem legutóbbi székesfehérvári előadásán.

- Nem én mentem Istenhez, ő jött hozzám. A Ganz-Mávag Művelődési Ház pincéjében próbáltunk a Bergendy Zenekarral, a nagyteremben meg a gyülekezet tartotta rendszeresen összejöveteleit. Nem is én, a feleségem ment el először közéjük, ő hívott magával, ismerjem meg őket. Döbbenetes volt a különbség a között, amit az akkori valóságunkban tapasztaltunk, és amit a gyülekezetben: mosolygós emberekkel találkoztam alkohol és kábítószer nélkül. Nekem meg kényszerű kötelesség volt az örök mosoly, amit elvártak tőlem, de nekem kellett hozzá segédeszköz, hogy folyamatosan ilyen állapotba kerüljek.

Balogh Ferenc: Kötelesség volt az örök mosoly, pótszerek nélkül nem ment  (Fotó: Molnár Artúr)

- Megtalálta Istent. Mi változott meg?

- Legelőször azt gondoltam, mindent, ami a múltam volt, ki kell szórni. Lemezeimet az aranylemezeket is -, kidobtam a kukába. (Természetesen másnapra mind elvitték.) A fellépő ruháimat elvittem a Vöröskeresztbe, nem gondolkodtam azon, melyik szegény ember vesz fel sárga márványozott spencert fehér kalappal, de szabadultam attól az életformától, ami a múlthoz kötött. Teljesen lecsupaszítottam az életemet. Ez volt az átmenet.

- Sok sikeres embertől hallom, hogy belül ürességet érez. Önnek pontosan mi hiányzott?

- Siker az, amikor az ember megelégszik magával. A siker bizonyos szintig ad egy biztos stabilitást, de a megelégedést én nem kaptam meg. Hiába tapsolt a közönség, hiába voltak anyagi sikereim, legbelül az a megelégedett állapot, amire minden embernek szüksége van, nem volt meg. Ez indította el bennem, hogy elkezdtem keresni. Kezdetben a megelégedést az okozta, hogy jól berúgtam, de egy idő után ez se tudta a belső hiányérzetemet pótolni. Akik pódiumra állnak, egy idő után szükségük van lelki megerősítésre, és ezt általában pótszerekben találják meg. Egyre rosszabb lett a helyzetem, majd azon kezdtem gondolkodni, ha van Isten, jó lenne, ha besegítene, mert nincs tovább.

- Maga sokáig nem Istenre gondolt. Volt, aki segített, hogy eljusson hozzá?

- Fordulópont volt az életemben, amikor az Erkel Színházban elénekeltem a Jézus Krisztus Szupersztárban Jézus szerepét. Azt a dalt, ami a Gecsemáné kertben Jézus vívódása volt. Ez több lett, mint egy dal. Egy kiáltás volt. És akkor történt valami. A zene segített a megértésben.

- Egyetlen dal megadta az irányt. Pontosan tudta akkor, hogy mi történik Önnel?

- Csak utólag tudtam meg. Az egy öntudatlan állapot volt. Mögöttem egy tönkrement élet, előttem kilátástalanság. S ott álltam egy dallal, ami egy vívódás volt, ami a Mindenhatóhoz kiált.

- Ön részben cigány származású, a tapasztalatáról kérdezem egy érdekes felméréssel kapcsolatban. Népszámláláskor az az eredmény született, hogy a cigányok a lelkészek felé éreznek nagyobb bizalmat, míg a fehér emberek az ügyvédekben bíznak. Ezt hogyan magyarázza?

- Tanítok a Szent Pál Akadémián, ahol több cigány fiatal van, velük külön foglalkozunk. Azt hogy a lelkészekhez jobban kötődnek, az abból adódik, hogy a spirituális részük a cigány embereknek érzékenyebb, nyitottabb. Rájuk ezen a területen lehet hatni. Én nagyon fontosnak tartom, hogy az identitásukat, önazonosságukat segítsünk helyre tenni. Törekszünk arra, hogy megtanulják azokat az alapvető magatartási formákat, amivel a társadalomba integrálódni tudnak. Nagyszerű eredmények vannak. A székesfehérvári gyülekezet lelkészével, Grósz Istvánnal például együtt támogatunk egy fiatalembert, aki az idén doktorál, példás családi életet él, példaképpé válhat minden etnikum számára. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is elmondani, hogy nehezebb a cigány hátterű emberek felé a szolgálat, mert nehezen szakadnak el az önsajnálattól, az elvetettség érzésétől, a nehézségeiktől. Látjuk, hogy felemelésük úgy lehetséges, ha megértik, megtanulják, begyakorolják azokat az alapvető dolgokat, amik a társadalomba való beilleszkedésükhöz a stabilitást jelenti. Nagy a lelkesedésük, nagy a szívük, de mindannyiuknak meg kell tanítani az állandóságra való törekvést erkölcsi szinten. De ha nincsenek megfelelően megszólítva, ha nincs tanulási és munkalehetőségük, ha nincs meg az a szociális lehetőség, amivel érvényesülni tudnak, akkor eredmény nélküli a felzárkóztatásuk. Mi a gyülekezetben törekszünk arra, hogy ne legyen különbségtétel. Nálunk az nem lényeges, ki milyen etnikumhoz tartozik, hanem hogy azokat a szellemi, erkölcsi alapokat, amit Isten igéje lefektetett, mindenki betartsa.

- Nagy utat járt be. Az űr betöltődött Önben, és erőt kapott ahhoz, hogy másokat is felemeljen.

- Újabb és újabb kihívások vannak ezen az úton is. Minden embernek, minden fiatalnak saját exkluzív világa van. Nincsenek begyakorolt sémák. Persze vannak panelek, segítségek, de igazából mi magunk is folyamatosan tanuljuk, hogyan kell segíteni a másiknak, hogy felemelkedjen. Én például egy egészen speciális területen munkálkodom a gyülekezetben. Új énem kapta a régi feladatot újra énekelek, de most már Istennek Istenről.