Hírek

2014.10.03. 18:15

Lázár János a Seuso-kincsekről, a szélsőségesekről, a szolgáltató államról

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Seuso-kiállítás megnyitóján nyilatkozott lapunknak.

Kunstár Csaba

- Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója a Sorsok Háza kapcsán bírálta önt: szerinte önnek semmit sem jelentenek a jobboldali értékek.

- A magyar jobboldal szellemi hátterének, támogatóinak is tudomásul kell venni azt, hogy a kormány nem konfliktusra, hanem konszenzusra törekszik a magyarországi zsidó közösségekkel. A Sorsok Háza csak konszenzussal valósulhat meg, mi nem akarunk háborúzni.

- Lord Colin Renfrew angol régészprofesszor nemrégiben azt javasolta, hogy Angliában oldják fel a Seuso-akták titkosítását. Tárgyalnak erről, illetve támogatnák-e a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát?

- Nyilvánvaló, hogy a kincs bűncselekmények sorozatával hagyta el az országot, és a nyolcvanas évek közepén a nemzetközi műkincs-kereskedelem hálózatába került. Amit ma Seuso-kincsnek ismerünk, két részből áll. Az egyik rész itt van Magyarországon és a székesfehérváriak előtti tisztelgés jeleként megtekinthető a városban, a másik rész tudomásunk szerint Nagy-Britanniában, egy magánműgyűjtő tulajdonában van. Nem zárhatjuk ki, hogy újabb műtárgyak kerülnek elő, hiszen azt vélelmezzük, hogy az ismert kincs egy nagyobb készlet része. Egyetértek azzal, hogy mindennek nyilvánosságra kell kerülnie, tisztán kell látnunk a témával kapcsolatban. Magyarországon és az Egyesült Királyságban is volt rendőrségi nyomozás, ezek nagyjából hasonló eredménnyel végződtek. A bravúr az volt, hogy egy elveszített per után Magyarország visszaszerezte a saját tulajdonát, és most a tudományos kutatáson van a hangsúly. Egyrészt minden műtárgyat át kell vizsgálni, hogy különböző eljárásokkal jól körülírhassuk a származási helyet. Másrészt érdemes volna Polgárdinál és Szabadbattyánnál is, Fejér megyében több helyen felgyorsítani az ásatásokat, hiszen azokból újabb eredményekre számíthatunk.

Lázár János szerint nem zárható ki, hogy a Seuso-kincs újabb tárgyai kerülnek elő

- Mikor érkezhet haza a kincs másik része?

- Dolgozunk rajta. Ez részben pénz kérdése is, de az esélyeink jók. A nemzetközi műtárgy-kereskedelemben ma már ezek a tárgyak forgalomképtelenek, hiszen mindenki tudja, hogy a származásuk bizonytalan. Azt hiszem, csak velünk számolhatnak reálisan a jelenlegi birtokosok, hogy megpróbáljuk majd a kincseket visszaszerezni.

- Szegeden is értékes, hun származású aranyleletek várnak méltó bemutatásra. Folytathatja a kormány másutt is ilyen irányú törekvéseit?

- Magyarországon több lelet is előkerült már, amelyek azt bizonyítják, hogy hazánk nagyon régóta lakott hely, ahol különböző kultúrák váltották egymást. Büszkék lehetünk erre, hiszen van mire építkezünk. Egy olyan országban, ahol mindenki a múltat, a magyarok származását kutatja, kiemelten támogatandó minden ilyen kiállítás.

- Az ókor után térjünk vissza a mába! A szolgáltató állam felépítése a kormányzat célja. Melyek lesznek ennek konkrét lépései?

- A magyar államnak versenykörülmények között kell megjelennie az egyetemes szolgáltatók piacán. Ha ezt nonprofit jelleggel tesszük, akkor tartósan a jelenleginél is alacsonyabb szinten lesz tartható a rezsi költsége. Úgy építünk fel gáz-, áram- és távhőszolgáltatót, hogy piaci versenyben megverve a jelenlegi szereplőket, hosszú távon is olcsón tudjunk szolgáltatást biztosítani az embereknek. Az ország versenyképessége egyébként azon is múlik, hogy az ipar számára olcsó gázt és olcsó áramot tudjunk biztosítani. Az Első Nemzeti Közműszolgáltató létrehozásáról tájékoztató kampányt szervezünk. A rendszert egyébként úgy kell elképzelnünk, mint egy fapados közszolgáltatót, amely az állam eszközeit is megpróbálja igénybe venni.

- Egy másik témakör: a hazai titkosszolgálatok tudnak arról, hogy magyarok harcolnak az Iszlám Állam fegyvereseinek soraiban?

- Magyarország részben az Iszlám Állam tevékenysége, részben az orosz-ukrán konfliktus miatt is fokozottan ügyel a belbiztonságára. Hiszen a magyar titkosszolgálatoknak az a feladata, hogy az állampolgárokat minden körülmények között megvédjék a határokon belül és azokon kívül is. A szélsőséges csoportok térhódítása a Balkánon realitás. A titkosszolgálatok számára fontos szempont, hogy mindez ne kerülje el a figyelmüket. Továbbá követniük kell azt is, ha magyar állampolgárok csatlakoznak ilyen szervezetekhez. Ezt kiemelten kezeljük.

- Tóásó Elődöt haza lehet hozni több mint öt év után Bolíviából?

- A Külügyminisztérium és a magyar rendőrség több lépést is tett annak érdekében, hogy ez az ügy megoldódjon. Vannak jogi eszközeink, ezekkel harcolunk és fórumokon tiltakozunk annak érdekében, hogy elengedjék Tóásó Elődöt.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!