Hírek

2016.06.01. 19:09

Mi lesz a szabadstranddal? - Az üdülőtulajdonosok továbbra is ingyenes partszakaszt szeretnének

Velence - Nemrég - indulatoktól terhes - lakossági fórumot tartottak a velencefürdői szabadstrand megszüntetésével kapcsolatban. Az ÁNTSZ hivatalos iránymutatására várnak a felek, hogy megállapodás születhessen a strand további sorsát illetően.

Buthy Lilla

- Negyvenéves hiányosságokkal, tavaly kaptuk meg a terület üzemeltetését. Tudtuk, a szabadstrand nem felel meg az elvárásoknak. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem kiemelt fürdőterületként üzemeltetjük tovább, hanem szabad partszakaszként, ekkor kerültek ki a Fürödni tilos! táblák. Egy jó szezon kellős közepén aztán elterjedt a rémhír, hogy nem lehet fürödni az egyébként kiváló vízminőségű tóban. Ez milliós nagyságrendű árbevétel-kiesést jelentett a vállalkozóknak - vázolta fel az előzményeket a Tóparty Rendezvénystrand üzemeltetője, Kovács Henrietta, majd hozzátette: - Azóta is folyamatosan keressük a megoldási lehetőségeket az önkormányzattal, mint tulajdonossal és az ÁNTSZ-szel közösen. A hatósági előírásoknak meg kell felelnie egy kijelölt fürdőterületnek, mi pedig ezeket betartva, felelősségteljesen akarjuk a területet üzemeltetni - mondta el kérdésünkre Kovács Henrietta. Ahogy fogalmazott, az infrastrukturális hiányosság több tízmillió forintot tesz ki.

Május végén ízelítőt kaptunk a nyári melegből, a Velencei-tó most 22 fokos. A nyaralókat és az üdülőtulajdonosokat is érinti, hogy a velencefürdői strand milyen módon üzemelhet tovább. Fotó: Koppán Viktor

- Elkerítettük a korábban nyitott területet, így biztosítottuk a tisztaságot, hogy ne menjenek be kutyával, hogy ne randalírozzanak és ne horgásszanak a területen. Innentől mindenki élvezheti a fizetős strand ingyenes szolgáltatásait is. Sőt, kedvezményt ajánlottam fel az üdülőtulajdonosoknak és az állandó lakosoknak: azt, hogy hétfőtől csütörtökig ingyen látogathatják a területet, hétvégén pedig 300 forintért, melynek jelentős része lefogyasztható a strand területén. - fogalmazott. Időrendben a felajánlást követően került sor a fórumra, a lakók továbbra is ingyenes strandot szeretnének. Az üzemeltető elmondta, több évtizedes tendencia volt, hogy a strandterület fele fizetős, másik fele szabadstrandként üzemelt. A vállalkozó az említett fórumon is hangsúlyozta, ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelni egy fizetős és egy ingyenes strand esetében is, amiket neki biztosítani kell: legyen az a szolgáltatás mosdóhasználat, fűnyírás, vízimentő, takarítás, szemétszállítás és karbantartás. Ahogy fogalmazott, ezért cserébe nem mosolyt kap, hanem azt, hogy a kerítést fényes nappal, vandál módon szétvágják, és letapossák - utal arra, hogy az említett szakaszt nemrég körbekerítették a fizetős stranddal - ami indulatokat generált az ott élők és az üdülőtulajdonosok körében.

A kormányhivatal állásfoglalása után születhet megállapodás a partszakasz bérlője és az önkormányzat között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!