Hírek

2015.10.22. 12:52

Miért szűkítették le egy sávra a 62-es utat az M7-es lehajtójánál?

Székesfehérvár – Vajon mi indokolta, hogy drasztikusan lerövidítsék a Seregélyesi út és az M7 autópálya találkozásánál a kanyarodó sávot Budapest irányába?

Házi Péter

A fenti kérdést olvasónk  tette fel, aki egy fotót is csatolt az észrevételéhez. Mint ahogy a képen is jól látszik, ami régen kanyarodó sáv volt, az most forgalom elől elzárt terület és a kanyarodó sávnak csupán pár métert hagytak meg.

„Közvetlen főútról kanyarodni igen veszélyes, hiszen a mögöttünk haladó szeretne saját tempójában tovább haladni. Eddig a hosszú kanyarodó sávban volt lehetőség lassítani, most a főúton kell lassítani.” – osztotta meg véleményét olvasónk.

A kérdést továbbítottuk a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságához, ahonnan részletes választ kaptunk Hajnal János megyei osztályvezetőtől. Mint megtudtuk, a megye egyik legbalesetveszélyesebb csomópontjának forgalombiztonsági helyzetével többször is foglalkoztak  már:  2008-ben a megelőző időszak balesetei miatt sárga lassító burkolati jeleket, prizmákat és fluoreszkáló hátterű, 60 kilométerperórás sebességkorlátozás táblákat helyeztek el. Az autópálya kezelő pedig áthelyezte és kisebbre cserélte a szigetekben lévő táblákat. Sajnos balesetek ezt követően is történtek, de az intézkedéseknek köszönhetően súlyosságuk csökkent.

Az M7-es autópálya lehajtójáról balra, Fehérvár irányába kanyarodó autók vezetői gyakran nem vették észre, hogy a másik sávban is érkezik egy autó, sok volt a baleset

A balesetek elemzése arra mutatott rá, hogy azok elsődleges oka az elsőbbség meg nem adása, az (autópálya felől érkező) balra kanyarodó járművek vezetői többször nem adták meg az elsőbbséget az egyenesen haladóknak és a jobbra kanyarodóknak.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy  a 62-es úton, Fehérvár felől érkező, jobbra kanyarodó sávba kisoroló tehergépkocsik takarják az egyenes sávban közeledő személyautót az elől, aki a útkereszteződésben az elsőbbségadás táblánál áll. Sajnos sokan kikanyarodnak, mivel azt hiszik, nincs jármű az egyenes sávban.

Olvasónk fotóján látható: a korábbi jobbra kanyarodó sáv gyakorlatilag eltűnt

A probléma megoldására fejlesztették ki az ún. „kijárati ék” létesítését. Ez egy rövid kiválás, ami a szabvány szerint 35 méter hosszú lehet. Így csökken a takarás, jobb a láthatóság. Ez persze a kisoroló jármű mögött az egyenesen haladót lassítja, de ez is cél, hiszen segít a balesetek elkerülésében. Az egyenesen haladónak figyelniük kell, hogy megfelelő követési távolságot tartsanak.

A csomópont végső és legbiztonságosabb kialakítása majd egy körforgalom lesz,  amire  már készíttetett  tervet a közútkezelő, de addig is amíg ez megfelelő forrás segítségével megvalósulhat, vezették be ezt az új forgalmi rendet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!