Hírek

2015.02.25. 18:30

Mik lesznek a támogatások? - Ezekhez nem jár a jövőben állami pénz

Székesfehérvár - A hét végéig kell önkormányzati szociális rendeletet alkotni minden településen. Megnéztük, hol mi került bele.

Tribolt Lajos

A több mint 4 ezer lakosú Perkáta szociális rendeletében a települési támogatásban a lakásfenntartási támogatás a döntő jelentőségű. Somogyi Balázs polgármester elmondta, hogy a korábbi szabályozásukat adaptálták, így a feltételek között szerepel a lakókörnyezet rendben tartása is. Eddig mintegy száz család volt érintve, a polgármester szerint az új szabályozásba is nagyjából ennyien férnek bele. A havonta adható támogatás maximuma 8 ezer forint, eddig ez 11,8 ezer volt. A települési rendkívüli támogatásnak korábban 15 féle jogcíme volt, ezt átemelték az új rendeletbe is. A segélyezés idén várhatóan 15-18 millióba kerül a településnek. A polgármester szerint kijönnek a pénzből, különösebb gondot nem lát.

Schrick István. Fotó: FMH-archív

A 2600 lakosú Kálóz 14,5 millió forintot tervezett be segélyezésre. Az a céljuk, hogy a családok próbáljanak magukon segíteni és keresetből jövedelemhez jutni – mondta el Weisengruber Imre polgármester. A lakásfenntartást havi 3 ezer forinttal támogatják, úgy, hogy a közüzemi számlák egyikére utalják a pénzt. Ez az eljárás egyébként általános, az önkormányzatok a lakásfenntartást már nem zsebbe adott pénzzel támogatják. Vannak feltételek abban is, hogy milyen jövedelmi helyzetben lehet támogatáshoz jutni.

Somogyi Balázs. Fotó: FMH-archív

A Schrick István polgármester vezette rácalmási önkormányzat ma dönt a szociális rendeletről. A költségvetésükben tavaly 14,8 millió forint volt segélyezésre, idén 16,3 milliót terveztek be. A rendelet tervezet szerint a 4,5 ezer lakosú kisvárosban a települési támogatási körben szintén a a közműszolgáltatási díjhoz történő hozzájárulás szerepel, mégpedig a jövedelmektől függően 3-4 ezer forint havi összeg erejéig. A havi gyógyszertámogatásuk is a jövedelem nagyságától függ majd. A rendkívüli települési támogatást szeretnék mindazon körre megtartani, amelyekben eddig is volt.

Dunkl Gergely. Fotó: Koppán Viktor

A segélyezésre évi 10 milliót fordító 3,5 ezer lakosú Sárosdon is a lakhatás támogatása szerepel elsősorban a települési támogatási körben. Itt is a közüzemi számlára történő befizetés ennek a módja, az összege havi 2,5 ezer forint. Gyógyszertámogatás évente háromszor kérhető, az összege 3 ezer forint lehet. Rendkívüli települési támogatás maximum évente kérhető, az összeg legfeljebb tízezer forint. Mindez jövedelmi feltételekhez van kötve.

Weisengruber Imre. Fotó: FMH-archív

Sárosdon a várandós anyukák a 7. hónapban 5 ezer forint értékű babaváró csomagot kapnak. A fiatalok első lakáshoz jutását 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatással segítik. Ennek persze kidolgozott feltételrendszere van. Általában évente öt család jut ilyen támogatáshoz – mondta Dunkl Gergely polgármester.

A négy önkormányzati adatok alapján elmondható, hogy az önkormányzatok igyekeznek fenntartani a korábbi évek ellátási szintjét, miközben a támogatásokhoz történő hozzájutás feltételei egyre szigorodnak. Igaz, a lakásfenntartási támogatáshoz a legtöbb helyen már eddig is csak úgy lehetett hozzájutni, ha valaki az ingatlanát és közvetlen környezetét rendben tartotta.

Azért az is kiderült, hogy a települések lehetőségei között vannak különbségek, s a támogatások összege is eltérő. Viszont olyan markáns különbségek nem láthatók, hogy attól tartsunk: emiatt költözzenek az emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!